Lábon álló fatörzsekre, egy 7 millió éves őserdő maradványaira találtak Bükkábrány lignit külfejtésén. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 6 fatörzs csonkot páratlan leletmentéssel Ipolytarnócra szállított, melyekből 5 fa máig büszkén áll. A 13 éves évforduló kapcsán erre az eseményre emlékezünk.
A 23 millió évvel ezelőtti ipolytarnóci cápafogas homokot lerakó Paratethys-sekélytenger az idő múlásával részmedencékre darabolódott, a 13-as számhoz illeszkedve, 13 millió évvel később térségünkben teljesen izolálódott, Pannon beltengerré, majd lassan kiédesülve Pannon- tóvá szelídült. Ennek partszegélyén éltek azon Bükkábrányi fák, amelyeket a lignit külfejtésben megtaláltak.
Elsőként a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársait értesítették az egyedülálló felfedezésről, akik tüstént hozzáfogtak a feltárt maradványok vizsgálatához, valamint értesítették a tudományos intézményeket. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei először július 16-án tekintették meg a lelőhelyet, később azt a feladatot kapták a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól, hogy próbáljanak megmenteni 5-6 famaradványt.
A leletmentést nehezítette, hogy a fák nem kövesedtek meg, a betemető 6 méter vastag szürke homokréteg időkapszulája megőrizte eredeti faanyagukat. Sajnos a szilárdító rugalmas cellulózanyag a hosszú idő alatt lebomlott és csak a plasztikus lignin maradt meg, amely önmagában nem volt képes a fa szerkezetét megtartani, ráadásul a tűző napon, kiszáradás hatására apró forgácsokra hullott szét.
Holló Sándor földtani osztályvezető szavaival élve: Igazgatóságunk munkatársai különleges módszert dolgoztak ki és teremtették meg a technikai feltételeit a törzsek külső megszilárdításának. Erős tartást kellett biztosítani a fatörzsnek, hiszen a szállításkor a legnagyobb nehézséget épp a törzsek öntartó képessége jelenti. Nagy nehézséget jelentett, hogy a munkát bányabeli körülmények között, rekkenő hőségben, szél kavarta „homokviharban”, vagy éppenséggel eső áztatta sártengerben kellett végezni. Nagynyomású levegő segítségével kifújták a fa felületéből a homokot, majd egy külön e célra gyártott speciális eszközzel különleges anyagot, Plastdur faragasztót injektáltak a fák külső részébe, néhány deciméter vastag erős kérget hozva így létre.
(A speciális összetételű, magyar fejlesztésű kötőanyag folyékony állapotban tejfehér vizes diszperzió, száradás után színtelen, D4 vízállóságú, a fa anyagával összemérhető keménységű anyaggá szilárdul. A polimert a szivacsos, jelentős mennyiségű vizet tartalmazó kéreg mögé, a fatestbe injektálják, ahol a sejtközi vízzel elegyedve a rostok felületéhez diffundál. A molekula mérete megakadályozza, hogy a sejtek belsejébe jusson. A felületre adszorbeálódott makromolekulák között a másodlagos kémiai kötések (hidrogénhidak) mellet, a térhálósító komponens hatására, elsődleges kémiai (kovalens) kötések alakulnak ki a vizes közegben is. A fatörzs belsejében 6-8 óra alatt szilárdul meg a ragasztóanyag, amely a víz teljes elpárolgása után is rögzíti a fa rostjait. A természetes száradás során a felszínre kijutott kolloid oldatból a víz hamar elpárolog, és a polimer molekulák vízálló, kemény, átlátszó filmet alkotnak a kéreg felületén. A ragasztóanyag vízzel hígítható, nem tartalmaz egészségkárosító szerves oldószert, lágyítószert, vagy a fa anyagát károsító komponenst. A térhálósodást követően a ragasztó kémiai szerkezete nem változik, ezért öregedésre nem hajlamos. Penészgombák, a korhadás során keletkező savak nem károsítják.)
A belső megerősítés után a fák további külső mechanikai szilárdítást kaptak: fólia és purhab védelme mellett deszkákat pántoltak köréjük. Megfeszített, több hetes munkával 6 törzset sikerült így előkészíteni, a többi fa állapota nem tette lehetővé a beavatkozást, közülük néhány a szakemberek szeme láttára porladt szét. A fák lignitaljzatról való leválasztásának első láncfűrészes kísérlete – a kőzet keménysége miatt – kudarcba fulladt, ez csak egy speciális – kőzetek vágására alkalmas – gyémántköves drótfűrésszel sikerült.
A 7–11 tonnás fák végül is elkerülték a fejtőgép acélkörmeit és a bánya parkolójában töltött néhány nap után 2007. szeptember 3-án három speciális, nagy teherbírású tréler-szerelvénnyel szállították őket Ipolytarnócra. Az eseményről külön film és ismertető anyag is készült.
A Bükkábrányi fák nyugvóhelyükön még további konzerválásokon estek át, védőtető is épült föléjük, 13 éve szeretettel várják látogatóikat. A fákról szóló tudományos publikációk kutatási linkünkön találhatók.
Az alsó képen, a kijárat melletti jobb oldalon található fatörzs maradvány a tengerparti mamutfenyőkkel rokon (Glyptostroboxylon), a többiek mocsári ciprus-félék (Taxodioxylon).
2017-ben, a miskolci Herman Ottó Múzeummal karöltve közösen ünnepelték meg a 10 éves évfordulót, melyről Nagy Júlia írt egy átfogó blogot.
A Bükkábrányi fák leletmentését és képgalériáját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Zöld Horizont periodikájának 7. és 8. száma is leközölte, letöltési linkjük itt érhető el.
