Varga Judit közösségi oldalára
feltöltött bejegyzésében szülővárosa, Miskolc és Borsod-Abaúj Zemplén megye szépségeit mutatja be annak apropóján, hogy kedden látogatást tett a Miskolci Egyetemen, aminek bejárásán megismerte az intézmény laboratóriumának tevékenységét.
Sohasem szakadtam el sem Miskolc városától, sem az Egyetemtől, hiszen itt születtem, itt töltöttem eddigi életem jelentős részét, ismerem a várost, ezer szállal kötődöm ide – írja Facebook-posztjában az igazságügyi miniszter.
Varga Judit továbbá kiemeli, a város regionális szerepe vitathatatlan, ezt tovább erősíti az egyetem modellváltása, mellyel a cél az, hogy országos és európai szinten egyaránt sikeres felsőoktatási intézményt működhessen.
Az igazságügyi miniszter kedden tett látogatást a Miskolci Egyetemen, ami augusztus 1-jén alapítványi fenntartásba került. Az intézmény egyik legfontosabb célja, hogy régióközpontként segítse a gazdasági fejlődést, egyúttal maga köré gyűjtse a meghatározó gazdasági szereplőket.