A fiatalembert a rendőrök vér és vizeletvizsgálatra előállították, és vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.
A rendőrök azonban a gépjárművel szemben is számos szabálysértést felfedeztek, így emiatt a hatóság még aznap meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 170.000 forint pénzbírsággal sújtotta.
Az elkövetett szabálysértések az alábbiak voltak:
a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel,
a járművet az okmányiroda a forgalomból kivonta (nem rendelkezett rendszámtáblával és érvényes forgalmi engedéllyel sem),
a jármű a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek nem felelt meg, – többek között – mivel az első szélvédője hiányzott,
a sofőr a gépjárművet megvásárolta, azonban a 15 napon belüli átíratási kötelezettségének nem tett eleget.