Elég a jelenlegi hely, néhány tűlevelűt azonban kivágnak az épülő körforgalom miatt.

 
 

Mostanában egyre több helyen hallani: a Vörösmarty–Király utcák találkozásánál lévő játszótér, zöldfelület és több fa is az Y híd beruházás áldozatává válik, mivel ezen a területen körforgalom épül majd a projekt részeként.

Igaz a hír? Mekkora területet vesz el az építkezés a mostani zöldterületből? – kérdeztük a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs vezetőjét. Hideg András az Észak-Magyarországnak elmondta, Miskolcon az említett utcák csomópontjában a meglévő jelzőlámpás útkereszteződés területét is felhasználva, nyomvonal-korrekciókat követően egy jelzőlámpás körgeometriájú csomópontot alakítanak ki a megfelelő kapacitás biztosítása érdekében.

„A csomópont kialakítására a hely jelenleg rendelkezésre áll, meglévő épületek bontására nincs szükség” – fogalmazott. Azt is elmondta, hogy a kialakítás a jelenlegi csomópont környezetében lévő játszóteret és az épületek előtt lévő fákat nem érinti.

Kérdeztük, mely fákat érinti az építkezés, és hogy pótolják-e azokat.

„A jelenlegi csomóponthoz közelebb eső – jellemzően tűlevelű – növényzet pótlására már az előkészítés időszakában elkészültek a növénytelepítési tervek, amelyeket az érintett kezelők is jóváhagytak”, válaszolta a kommunikációs vezető. Hangsúlyozta, a növénytelepítési tervekben foglaltak alapján a projekt keretében a kivitelező feladata lesz az új növényzet ültetése, illetve a terveknek megfelelő füvesítési munkálatok. Megtudtuk, ezen a szakaszon az útépítési kivitelezési munkák várhatóan 2021 nyarán kezdődhetnek meg. boon. hu