Nem valószínű, hogy ezt bármilyen formában bemondták a közmédia híradójában. Orbán pénteken késő délután egy jogi csűrés-csavarással meglépte, amitől azt remélheti, hogy Bíró László, az ellenzék közös borsodi jelöltje el se indulhasson a választáson. Mindig van lejjebb, de úgy tűnik, egészen magasról kapott segítséget ehhez.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebookon akadt ki a történtekre:
” Lukasenka se csinálná jobban: Orbán kizáratná az ellenzéket az időközi választásból
Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében. Így, bár szombat reggel indul a hivatalos kampány, Bíró László egyelőre nem indulhat el a Fidesz jelöltjével, az elhunyt Koncz Ferenc lányával szemben. Az indok
a Fidesz szerint nem én vagyok a Jobbik elnöke, mert bár január 25-én megválasztottak, a bíróságnak 7 hónap is kevés volt ahhoz, hogy ezt átvezesse a birosag.hu-ra, hiába kaptam meg az elnökként való bejegyzésemről szóló végzést július 9-én. A Fidesznél tehát összeültek, és kitalálták, hogy a jobbikos Bíró László így nem indulhat el összellenzéki jelöltként az időközi országgyűlési választáson.
Ezzel a lépéssel Orbán Viktor és a Fidesz végleg megérkezett a keleti diktátorok szintjére, oda, ahol az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől. Borsodban most ez történik. A hatalom fél az ellenzéki összefogástól, ezért szintet léptek. Tudják, hogy itt már nem elég elcsalni a választást, nem elég szavazatot vásárolni, fenyegetni, lejáratni. Ezért úgy döntöttek, el sem engedik indulni Bíró Lászlót a választáson. Helyette bevezetik az öröklési rendet, ahol a képviselői szék apáról fiúra – jelen esetben lányra – száll. Reméljük, hogy a választási bizottság másként fog dönteni, és végül zöld utat adnak Bíró Lászlónak és az ellenzéknek. Ami ugyanis most történik Borsodban, azt a fehérorosz Lukasenka is megirigyelhetné.
Magyar barátjának innen is üzenem: nem hátrálunk meg! Ott leszünk Tiszaújvárosban, Szikszón, Szerencsen, Tokajban, Ongán, Tiszalúcon és a választókörzet mind a 42 településén. Bíró László ugyanis innentől nemcsak az ellenzék, hanem a szabadság szimbóluma is egyben. A szabadság pedig mindig legyőzi a zsarnokságot.”