Már a frontális ütközést
vizsgáló tesztnél is komoly hiányosságot produkált a Mustang, ugyanis mind a vezető-, mind az első utas helyén ülő bábu feje a légzsák mögötti kemény tárgynak ütközött, mert egyszerűen nem fúvódtak fel eléggé a légzsákok.
De nem szerepelt valami fényesen az oldalirányú ütközés elleni védelmet vizsgáló póznának csapódáskor sem a kupé, mert kinyílt az ajtaja, ami miatt pontlevonást kapott, ezen kívül a gyermekülésben helyet foglaló 10 éves gyermeket mintázó bábunál is túlzott terhelést jegyeztek fel az érzékelők a fejnél.
Ráadásként a Ford kihagy olyan biztonsági felszereléseket – vészféksegéd, sávelhagyás-figyelő rendszer –, ami a hazai piacon elérhető. E téren azzal próbál védekezni a Ford, hogy a nemrég bemutatott, felfrissített megjelenésű Mustangnál, ami 2018 elején érkezik majd meg Európába, már elérhetőek lesznek ezek a biztonsági segédek.
http://www.automotor.hu/teszt/leszerepelt-a-mustang-az-euroncap-toresteszten/