Legelőször Stockholmban láttam, ahol egy új városrész utolsó szögig megtervezett zöldfelületein minden egyes újonnan ültetett fánál annyira természetesen ott volt, mint a levegővétel. Aztán Bécsben, majd Osloban is találkoztam vele. Mint tudjuk, nem elég egy fát elültetni, életben is kell tudni tartani, amíg az ültetési sokk után magához nem tér. Minél nagyobb a beültetett fa, a sokk annál hosszabb ideig tart. Az éltető víznek és a törzs védelmének pedig a fiatal fák esetében nagy szerepe van.
Öntözőzsák a neve. 70 liter víz fér el benne és a működési elve a folyamatos, csepegtetve öntözés. A világ egyik leghatékonyabb öntözési módja ez, aminek a legkisebb a párolgási vesztesége – nem véletlen, hogy a rendkívül vízhiányos Izraelben dolgozták ki a technológiát, ahol minden csepp víz érték. Amikor arról beszélek, hogy mennyiségi faültetés helyett most már minőségi faültetésre lenne szükség Budapesten, annak ez az öntözőzsákos technológia éppen úgy része, mint a “gyökérwellness”. Azaz a lehető legoptimálisabb termőhely biztosítása az új fák számára.
Ez a zsák időt és vizet spórol a fenntartónak. Csökkenti az élőmunkaerőigényt. Ha a zsák összelapul, bárki utántöltheti. Nem véletlen, hogy a főkertes debütálása a Tabánban történt meg. A tabáni civilek egészen biztosan nem fogják azokat a zsákokat üresen hagyni, ha netán a Főkert nem tudja elég gyorsan és időben feltölteni azokat. Ez egy eszköz, ami a cselekvő civileket is be tudja vonni a fenntartásba. Mert a fenntartásból sosem elég!
