Álljon itt egy hiteles szemtanú elbeszélése helyettem a viharról, Gyöngyösy Sámuel református lelkész tollából. Azért választottam Sámuel urat, mert az ő elbeszélése tűnik nekem a leghitelesebb beszámolónak arról, hogy mi történt azon a szörnyűséges éjjelen.
Miskolc 1840-ben. Ludwig Rochbock metszete. Forrás: Wikipédia.
,,Augusztus harminczadika nem sokat különbözött más nyári napoktól; a megsürüsödött és villanynyal telt levegő tikkasztólag hatott a szervezetre, leverőleg a kedélyre; a nagy hőség legfölebb is záporesőre, vagy égi háborura engedett következtetni.
Közelgett az éjfél, és tizenegy óra után, mint sülyedő hajóról a vészlövés, eldördült a vastag fellegek serkentő ágyúja; tompán, morogva, kiterjesztett fekete szárnyakkal közeledett a pusztulás angyala, – az egymást pillanatonként fölváltó villámok tűzében azt lehetne gondolni, hogy az egész légkör meggyuladt. (…)
A vihar éjfél után elvonult, a morgás elcsendesült, az ég fáklyái kialudtak, s csak távoli halványuló fényök vetődött néha-néha vissza a koromsötét égre, mely borzalmasan terűlt el az alvó város fölött. Az emberek hálát adva Istennek, lenyugodtak ismét. (…)
Miskolcz (…) oly szerencsétlen fekvésü város, hogy a közelebb eső apróbb völgynyilásokat nem számitjuk is, három nagyobb völgynek a hegyekből lerohanó vize egyesül határain, melyek ily nagyobb mérvü felhőszakadás idején a Szinva és Pecze árkát azonnal betöltik; sőt mivel a szabályozatlan, jobbra-balra kanyargó medrekben, a szerencsétlen malmok által is feltartóztatva, a tóduló árnak rendes lefolyása nem lehet. (…)
A város lakói közül kevesen maradtak ébren a vihar elvonulása után; csak itt-ott őrködött egy-két családapa, midőn egy és két óra között a halál és pusztulás angyala megérkezett.
Zugva, bőgve hömpölygött elő a völgyekből a roppant áradat, utjában fölszakgatva a talajt, fölszedvén minden szemetet, szennyes iszap és keverékké sürüsödött; mindjárt a legelső házakat nagy erővel rohanta meg, vagy elsodorta, vagy ledöntötte; bezuzta az ablakokat, kivetette sarkaikból az bezárt ajtókat, menekülésről máshova szó sem lehetett, csak a padlásokra, vagy háztetőkre; szalmaszálhoz kapkodó menekűlés volt ez is csupán: a tomboló ár nekidőlt a gyenge alkotmánynak, feldöntötte, elsodorta a házat is, a tetőt is, a menekülőket is.
A rohanó viztömeg csakhamar a derékhad megérkezése után perczenként fél métert is növekedett. Midőn az első házak lakóinak vészkiáltása keresztül csengett a hullámok moraján, már a távolabbi házak is vizben állottak. Nemsokára irtózatos zaj vegyült a bábok zugásába; menekülők segélykiáltása, fuldoklók halálhörgése, az ostromolt épületek recsegése, az összedőltek zuhanása, az állatok orditása. Midőn a vészharang megkondult, egy még néhány óra előtt virágzó városban 2185 család küzdött a halállal.”
(Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV. (Miskolc, 1911, Miskolc város közönsége), 8-17. oldal)
Gondoljunk csak bele, hogy a vihar elvonul felettünk, megnyugszunk – és nyugodtan fordulunk a másik oldalunkra -, majd egyszer csak a semmiből tör ránk az ár. Alig éjfél után vagyunk és minden teljesen sötét, olyannyira, hogy semmit nem látunk. Sokan csak akkor vették észre a veszélyt, amikor már kifordította a családot a víz az ágyból. Aki nem tudott elmenekülni hirtelen, vagy nem tudott felmenni masszívabb háza tetőterébe, tetejére, azt a biztos halál várta. Mégis szerencseként kell említenünk azt, hogy amilyen gyorsan emelkedett a víz, olyan gyorsan le is apadt, ezzel sok száz embert mentve meg a biztos haláltól. Ugyanis sokan valamibe kapaszkodva, vagy a saját háza tetőterében, esetleg a tetején, már csak egy talpalatnyi földön áldogálva várta a vész elmúltát. Az ár erejére jellemző az is, hogy egy-két kivételtől eltekintve az összes Szinva és Pece hidat elsodorta.
Borzalmas olvasni a beszámolókat, nagyon megrázó, részletes leírások állnak rendelkezésre, jól dokumentálták a jelentéseket. Ezek szerint mindenhol rombolás nyomait láthattuk a városban, akármerre is tévedtünk. A főutca burkolatában hatalmas lyukak tátongtak, egyes helyeken a burkolatot magas torlasszá emelte az ár. A pincék megteltek vízzel, a rengeteg áru mind megromlott.
Szétszakított családok keresték napokig egymást, hátha mégis megmenekültek szeretteik. A város majorságában hordták össze az áldozatokat az északi részen – ez a mai Tűzoltóság környékén volt -, a Kálváriához került pedig az, aki a déli végen lelte halálát. Akit sikerült azonosítani, annak a lábára kis címkét kötöttek nevével ellátva. Különösen megrázó annak a pincelakás mentésének, szivattyúzásának leírása, ahol mind a 13 lakos egytől egyig a vízzel megtelt pincében lelte halálát. Borzalmas!
Nagy torlasz a Szinván. Forrás: Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata IV.
A nem összedőlt házakon látszottak a legmagasabb vízállás „vonalai.” Rengeteg helyen magasabb volt a víz, mint az ajtók, ablakok felső részei, illetve sok helyen az eresz tetejétől, sőt majdnem a tetőtől is. Némely helyen pedig az 5-6 méteres magasságot is elérte. 2185 család küzdött itt az életéért. Kevesen voltak azok, akiknek családjában nem volt semmilyen tragédia.
Hamarosan megérkeztek az első felajánlások az ország minden részéről. Pénz, fizikai munkások, bányamunkások, katonák, rendőrök.
Szerencséje volt Miskolcnak, hogy olyan kiváló polgármestere volt abban az időben mint Soltész Nagy Kálmán. A városi képviselőtestület megválasztja és tejhatalommal ruházza fel a vészbizottságot. A bizottság élén természetesen Soltész Nagy Kálmán állt. Bódogh Albert megyei főorvossal kezdi meg működését az egészségügyi alosztály. Az építészeti alosztály Czakó Lajos királyi mérnökkel az élen kezdi meg munkáját. Az élelmezési bizottságnak óriási feladat jutott. Napokon keresztül százaknak osztják a beérkezett élelmeket. A torlaszokon dolgozik mindenki. Feltűnik Horváth Lajos országgyűlési képviselő, de Mihalovits Sándor rendőrkapitány is. Működtek a szivattyúk szüntelenül, takarították az iszapot is, mely mindent beborított.
A Berlini Magyar Egylet levele Miskolc városának. Ők is küldtek támogatást. Forrás: MNL.
Az éhezők segítségére sietett Borsod megye is. Munkásokkal, száz meg száz élelmiszerrel megrakott kocsival jöttek az adományok. A városban 3000 katona dolgozott.
Szeptember másodikán óriási pánik lett úrrá a lakosságon, szerencsére alaptalanul. – A Taj – a Hámori-tó régi neve – átszakadt! – kiabálták a „felülről” jövők. Az alvégiek a Sajótól rettegtek – ami alapból képtelenség, ugyanis a víz nem folyik felfelé. Egyes feljegyzések szerint azonban néhány helyi azt kiabálta, hogy már a mindszenti paplakban van, ezért mindkét „vég” az Avasra futott.
Szeptember 27-én viszont megismétlődött az egy hónappal korábbi eset. A víz sok helyen ismét a házakban volt. A katasztrófát egyrészt azért kerülte el városunk, mert a Szinva meder tiszta volt, így a víz akadálytalanul folyt le, másrészt pedig a Pece árhulláma előbb folyt le, mint a Szinváé. Pedig nagyobb vízállást mértek a vasútnál, mint augusztus 31. borzalmas éjszakáján…
Az eset után a város újjáépítése, a Szinva és a Pece szabályozása lett a legfontosabb feladata a város irányítóinak. Az újjáépítés során sok adomány és gyűjtés érkezett városunk javára, de közel sem annyi, mint Szeged részére egy évvel később, amikor az alföldi várost szinte teljesen újjáépítették az őket sújtó pokoli árvíz után.
A károk mértéke:
Épületekben 471 849 forint volt a kár keletkezett, értéktárgyakban, ingóságokban 508 341 forint, jószágokban pedig 759 581 forint. Ez mindösszesen 1 739 771 forint. A megsemmisült, lerombolásra, illetve felújítást igénylő házak száma összesen 2185, ebből 697 vált lakhatatlanná. 277 emberéletet követelést a pusztító ár.
A mentésben nemcsak a helyi tűzoltók, hanem az itt állomásozó katonák is részt vettek. Az árvíz által meglepett honvédek egymást mentették a rájuk törő veszedelem elől. Alig fujták ki magukat, segítségkérésre lettek figyelmesek. Özvegy Kronovics Lipótné kiáltott segítségért. Ki is mentettek őt és a nála megszállt férfit és nőt, a Kronovicsné öt, illetve a nála megszállók két gyermekével egyetemben.
Megmentették meg Zsóry Dánielt, feleségével, cselédjével és gyermekével együtt, a más összedőlt házuk alól. Ezek után a gyászos éjszaka után pedig öt álló napon át segítettek az elhunytak összeszedésében, a károk helyreállításában.
Gardos Aladár árvízi emlékműve
https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2020/08/31/anekdotak_az_1878-as_nagy_arviz_tortenetebol