Ahogy nagyjából minden évben, most sem sikerült zökkenőmentesre a tanévkezdés Miskolcon. A megyeszékhely forgalma több helyen lényegében leállt a kritikus időszakban, amikor a közösség útra kelt, hogy iskolába vigye a gyerekeket vagy eljusson a munkahelyére.
A nap eleve rosszul kezdődött. A tömegközlekedést érintette, hogy villámcsapás miatt öt villamost nélkülözni kellett. Az MVK Zrt. a közösségi médiában jelezte: késések várhatóak emiatt.
Dőlt a fa, és baleset is történt
És ez tényleg csak a közlekedési problémák kezdete volt.
A nyolc órai iskolakezdésre igyekvők sokan vérmérséklet és tapasztalat szerint vágtak a távnak: volt, aki már 7-kor elindult, különösen a város külterületéről, és volt, aki a végére hagyta a startot.
Kis eltéréssel ugyanúgy jártak. A város számos pontján – többek között a Kis-Hunyad utcában – meglévő lezárások az átlagosnál is jobban beszorították a forgalmat, hosszú dugók alakultak ki többek között a Mátyás király utcán, a belvárosban, a Vörösmarty és a Soltész Nagy Kálmán utcák kereszteződésében.
A jelzőlámpák biztosították a lassú ütemű közlekedést, forgalmat irányító rendőrt a Jókai iskola körül látott kollégánk.
Speciális helyzet
Igyekeztünk megtudni, hogy az önkormányzat, illetve a közlekedési társaság milyen lépéseket tervez a helyzet enyhítésére.
Válaszukban közölték: az iskolakezdésnek köszönhetően a járatok sűrűbben jártak (volna) a városban, de sajnálatos módon ennek ellenére speciális helyzet alakult ki. A tömegközlekedést több, váratlan tényező is befolyásolta. A villámcsapás mellett volt fakidőlés, baleset is nehezítette a közlekedést.
Minden villamos és busz forgalomba állt, azonban a fenti események miatt voltak fennakadások.
További kérdésünk volt, hogy összehangolható-e például az iskolai órák kezdése a forgalmi terhelés csökkentése céljából. Az önkormányzat válaszában így reagált: a miskolci középiskolák egy részénél már most is különböző időpontokban indul
a tanítási nap. Veres Pál jelentést kért a következő napok utasforgalmáról, annak ismeretében kezdeményezi a Miskolci Tankerületnél a tanítási napok kezdési időpontjának további összehangolását. Ezentúl az MVK Zrt. is folyamatosan figyeli az utasforgalmat, és ha szükséges, pluszjáratokat indít.
Beérett az elmúlt kilenc év profi közlekedésfejlesztésének gyümölcse.