A legtöbb szavazó (737) úgy gondolja, hogy gyalázatos az állapota Miskolc egyik jellegzetes épületének.
265 voksoló azt reméli, egyszer felújítják az épületet. A nagy múlttal rendelkező Avas Szálló azon túl, hogy jellegzetes épület, központi helyen található. A renoválás fontossága ezért is hangsúlyos.
260-an úgy vélik, felháborító az építmény jelenlegi állapota.
64 szavazót pedig nem érdekli, mivel le van takarva.
Az Avas Szálló felújítása, rendbetétele sokak számára örömet okozna, hiszen Miskolc belvárosában sétálva elégedettebb látványt nyújtana egy renovált épület, mint a mostani.
boon.hu
Nem tudom mi a baj azzal az épülettel, a sámán 8 év alatt gyönyörűen rendbe tette. Szép lett, olyan sámános…