Nagyanyám azt mondta, nincs nő, aki élvezné a szexet

„Saját tapasztalataim különböző női közösségekkel, csoportokkal erősítették bennem a vágyat, hogy női táncterápiás csoportokat vezessek.” Az integrált kifejezés- és táncterapeuta szakember segítségével megtudhatjuk, hogyan zajlik egy táncterápiás csoport önismereti munkája. A terápia hat alkalma során a nők megosztják egymással nehézségeiket, bizonytalanságaikat, többek között a szexualitással és párkapcsolattal összefüggésben is, hogy aztán a csoport – és a tánc – támogató erejének segítségével, megerősödve tudják felfedezni és megélni saját vágyaikat és nőiségüket.

Szinte mindenki tud mindenkihez kapcsolódni egy-egy fájdalmas szexuális élménnyel, családi mintával. A kört Flóra kezdi azzal, hogy abbahagyta a fogamzásgátló szedését.

– Szeretném, ha a bűntudat és a lefagyottság érzése nem gátolná a szexualitásomat – mondja. – Egyébként már kiskoromban is szexuális lény voltam. A szüleim azt vallották, hogy házasság előtt nincs szex. Így titokban feküdtem le az első pasimmal. Persze bűntudatom volt, nem is tudtam élvezni. Inkább megjátszottam, hogy nekem is jó. A mostani párommal szerencsére sokkal felszabadultabb vagyok, a múlt héten kézzel elégített ki. Ez volt az első orgazmusom. Beszélünk arról, hogy nyitott kapcsolatban éljünk. Volt egy férfi, aki megtetszett, és a barátomnak is egy lány. Vajon hogyan lehet megosztani a szerelmet, ha máshoz is vonzódunk?

Örökölt nőiségünk

Az, hogy nőként hogyan gondolkodunk magunkról, számos belső és külső tényező függvénye – mutat rá a Női körben című könyv szerzője, Jarovinszkij Vera tanácsadó szakpszichológus. Gyermekkorban egyértelműen a család a meghatározó mikroközösség, ahol kialakul a nőiséghez, anyasághoz, párkapcsolathoz, a férfiakhoz fűződő viszonyunk. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink tudatos vagy tudattalan megnyilvánulásai terelgetnek abban, hogyan „illik” viselkedni egy kislánynak. Meghatározó, hogy milyen ruhát adnak ránk, milyen szavakat, milyen gesztusokat használhatunk. Belénk ivódik számos olyan mondat, amit aztán anyaként vagy feleségként „belső igazságnak” gondolunk, és annak mentén viselkedünk, reagálunk. Hatnak ránk a gyerekközösségek, az intézményekben eltöltött éveink. Önkéntelenül összehasonlítjuk magunkat ovistársainkkal, padtársunkkal: milyen a hajunk, a testünk formája, miben vagyunk ügyesebbek, mint a másik, miben nem. Hogyan tudjuk felkelteni a fiúk érdeklődését, vagy éppen jelentéktelenségünket éljük-e meg a kortárs közegben? Már óvodáskor előtt elindul a pszichoszexuális fejlődés, amelynek testi változásai a prepubertás korban kezdenek formát ölteni. Meghatározó lesz nővé érésünk folyamatában, hogyan viszonyulunk a menstruációhoz, s hogy milyen az első szexuális élményünk. Ezek következményeképpen választunk párt magunknak, s alakul tovább, hogyan érezzük magunkat nőként egy párkapcsolatban, illetve adott esetben az anyaságban. Hosszú útkeresés ez, amely tele van nem várt buktatókkal, fájdalmakkal, elkeseredéssel, bizonytalansággal. Valószínűleg ezek a tapasztalások elengedhetetlenek, hogy azzá a nővé váljunk, akivé válni szeretnénk, de talán nem mindegy, hogy egyedül tesszük-e meg ezt a nehéz utat, vagy vannak kísérőink, akik megfogják a kezünket, bátorítanak vagy megvigasztalnak, ha arra van szükségünk.

– Én szeretnék szexi lenni, de fogalmam sincs, hol van ez a nő bennem – veszi át a szót Barbara. – Nem tudom, milyen testi örömöt tudnék fogadni és adni. A férjemmel évek óta megszűnt a szex, nem is bírnék vele lefeküdni, annyira megromlott a kapcsolatunk. Szenvedek, azt érzem, gúzsba vagyok kötve, de legalább már vágyom arra, hogy másféle kapcsolatban élhessek. Amióta a gyerekeim felnőttek, szinte senkivel nincs testi kontaktusom. Az egyik fiam már elköltözött, nem bírta az otthoni feszültséget. Félek, mi lesz, ha a kisebbik is kirepül. Azt hiszem, anyámék nem örültek, hogy lány lettem. Még háromévesen is fiúnak néztek, úgy öltöztettek. A szüleim folyton dolgoztak, sose beszéltünk érzésekről. Mindenki tette a dolgát. Egyszer a nővérem kapott egy felvilágosító könyvet, vele nézegettük az ábrákat. A nagymamám, aki sokat vigyázott ránk, undorral beszélt a szexről. Mindig azt hajtogatta, hogy nincs nő, aki élvezné. Valahogy az alakult ki bennem, hogy ez egy kötelező dolog a házasságban, de nincs benne semmi öröm.

– Nálunk is tabu volt a szex, a testiség – kapcsolódik be Lilla. – A fürdőszoba ajtaja mindig zárva volt. Sosem láttam a szüleimet meztelenül. Egy újságban olvastam azt a szót, hogy önkielégítés. Kipróbáltam, de féltem, hogy megsértem magam. Pedig már ovis koromban is ott volt bennem a szexualitás, de mindig jó kislány voltam… Szeretnék szenvedélyes nő lenni, aki ki meri fejezni, amire vágyik.

A beszélgetést követően – testi és szimbolikus szinten is belevágunk – a szexualitás kutatásába.

A bemelegítés után a padló, a fal felületeit használjuk a megtámaszkodásra, elrugaszkodásra. Tudatosítom a föld, a lábak és a medence viszonyát, majd a nemi szervek felé irányítom a figyelmüket. A „jóni” kifejezést spirituális körökben használják leginkább. Most találónak érzem ezt a kifejezést. Célom, hogy a nemi szervhez való kapcsolódás a fizikális szexuális energia felébresztése és megtapasztalása mellett szimbolikus szinten is beemelődjön a mozgásfolyamatba. Törzsi zenét használok, amelynek ritmusa egyre jobban vezeti a mozgásukat. Lilla erőteljesen dobog a földön, talpai eggyé válnak a talajjal, kezével medencéjét, szeméremdombját érinti. Csípőjét nagy ívben, lábát széles terpeszben mozgatja. Emese és Barbara csukott szemmel, alig észrevehetően, puhán mozgatják törzsüket. Flóra jóval energikusabb, dinamikusabb, szoknyája repül a levegőben. Ildikó visszafogottan hullámoztatja gerincét, medencéjét.

Karjaival fölfelé nyújtózik, arca átszellemült. Mintha az ég felé fohászkodna. Instrukciókkal segítem tovább a mozgást. Lazítsák el állkapcsukat (ez az altesti izmok ellazulását is elősegíti), használják a légzést, akár hangokat is kiadhatnak. Érezzék a földdel való kapcsolatot és a jóniból felébredő energiát, ami egész testüket átjárja. Engedjék, hogy ez az energia mozgassa egész testüket. Adjanak teret az érzékiségnek, szenvedélyességnek, a tűz energiájának. Tudatosítsák magukban, hogy a jóni egy kapu a külvilág felé. Ezt a kaput ők maguk nyitják meg vagy csukják be, saját akaratukból. Felhangosítom a zenét, gyorsul a ritmus, dübörögnek a dobok. Többen egyre eksztatikusabb táncba kezdenek. Arra kérem őket, nyissák meg a képzeletüket és hagyják, hogy egy állat képe bukkanhasson föl tánc közben. Az állatok az ösztönös, a tudattalan, az elemi szintű érzések, vágyak szimbólumai. Mozognak a csípők, dobbannak a lábak, a karok szabadon mozdulnak. Hajgumik repülnek a levegőbe. Mintha egy törzs asszonyait látnám táncolni magam előtt, egyszerre vad és erotikus, lágy és természetfölötti. A zene eléri a „csúcspontját”, majd lassabb, nyugodtabb dallamok segítik a megnyugvást, a mozdulatok elcsendesedését. Rövid szünet után agyagozást kínálok föl. Kövessék a kezüket, és hagyják, hogy az anyagból formálódjon valami a kezük között.

– Pont, amikor kezdtem ráérezni a zenére, a ritmusra, vége lett. Eszembe jutott, hogy szex közben is valami leállít. Azt gondolom, valami külső dolog, de valószínűleg én nem engedem bele magam. Kilépek belőle. Csalódott vagyok, a kielégületlenség érzése van most itt. Félek, hogy mi fog történni. Nem jött a mozgás, viszont sok képet láttam. Tűz körül férfiak jelentek meg, majd a tűz helyett én kerültem középre. Aztán egy nőstény oroszlán jelent meg nekem. Azt formáztam meg agyagból.

Lilla veszi át a szót:

– A testem nem hagy cserben. Ott van bennem ez az energia. Megrendítő volt. Tudtam magammal együttérezni, hogy a hétköznapokban ez mennyire hiányzik. Euforikus volt a tánc. Oroszlán és egy pávaszemes madár jelent meg nekem. Az erő, a végtelenség, a féktelenség szimbólumai a számomra. Agyagozáskor először csak élveztem, ahogy formálom az anyagot. Aztán elkezdtem az ujjammal lyukakat fúrni. Mint egy behatolás, olyan volt. Tengeri szivacs lett belőle.

A zárókörben arra kérem őket, hogy miután reflektáltak a napra, találjanak egy pozitív, megerősítő mondatot, amit magukkal visznek. Lilla elviszi magával az életörömöt, azt, hogy bízhat a testében. A mondata így hangzik: „A szexualitásnak is helye van bennem.”

A fenti cikk Jarovinszkij Vera Női körben  ̶  Útkeresés a táncterápia módszerével című könyvének szerkesztett részlete.

Miként segíthet a táncterápia női erőforrásaink kiteljesedésében? Mi kell ahhoz, hogy rátaláljunk saját vágyainkra es szükségleteinkre, és felszabadultan megélhessük őket? Szeptember 9-én ingyenes online HVG Extra Pszichológia Szalon Jarovinszkij Verával és Szörnyi Krisztinával. A programra itt tud regisztrálni.