Adam Vojtech, aki három évig irányította a tárcát, hétfő reggeli sajtótájékoztatóján bejelentette: lemondólevelét már át is adta Andrej Babis kormányfőnek. Döntését azzal indokolta, hogy távozásával szeretne teret adni az egyre súlyosabb koronavírus-járvány elleni küzdelem „új megoldásainak”. A távozó miniszter azt mondta: a járvány tavaszi szakaszával Csehország sikeresen megbirkózott, de a mostani második hullámban új megoldásokra van szükség.
Andrej Babis kormányfő a Twitteren megjelent nyilatkozatában köszönetet mondott Adam Vojtechnek munkájáért. Szerinte a koronavírus-járvány első hullámát a távozó miniszter „hihetetlenül jól kezelte”.
Babis ugyanakkor megjegyezte: érti, hogy Vojtechnek elege lett a személyét érintő „alaptalan” támadásokból az ellenzék és a sajtó részéről. A kormányfő szerint Vojtech tisztességes és nagyon szorgalmas miniszter volt. Adam Vojtech párton kívüli kormánytag volt, akit a kormányzó ANO mozgalom jelölt a miniszteri bársonyszékbe. Távozását az ellenzék már hosszabb ideje követelte, arra hivatkozva, hogy nem képes megbirkózni a járvánnyal, intézkedései kaotikusak, és kárt okoztak az országnak.
Az új egészségügyi miniszter, Roman Prymula elismert járványügyi szakember. Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője szerint Milos Zeman államfő délután fogadja Prymulát, és azonnal ki is nevezi az egészségügyi tárca élére.
Csehországban az elmúlt héten meredeken nőtt, csütörtökre a háromezret is túllépte az igazolt napi fertőzések száma. Az egészségügyi tárca hétfő reggeli kimutatásából kiderül, hogy az aktív fertőzöttek száma mintegy 24 ezer. A kórházakban 513 beteget kezelnek, akik közül 87 állapota súlyos, lélegeztetőgépre szorulnak. Vasárnapig a járványban 503 ember halt meg.
A magyar is lemondhatna…
..de itt az érdemtelenül odaadott, gerinctelen,pofátlan, senkiházi, hazug, tolvaj fideszes mocskok által felvett pénzeknek van a hazája!!!
Huj de hülye vagy
Dating for vacation without obligation with beautiful women –
https://clck.ru/QymFn
@46**