A Black Friday hivatalos napja idén november 27-én lesz. Mindenki várja már az óriási
kedvezményeket, leárazásokat és az óriási akciókat, hiszen üzletek ezrei kedveskednek ily
módon a vásárlóknak, akik ezen a napon olyan termékeket is be tudnak szerezni, meg tudnak
vásárolni, amelyeket talán más, hagyományos napokon, nem.
A Black Friday, azaz a fekete péntek nem egy gyászos eseményt takar. Ezen a napon egyre
több kereskedő, egyre több országban akciókat hirdet, hiszen november végén már a legtöbb
kereskedőnek minden idejét lefoglalja a karácsonyi értékesítés. Black Friday napján szinte
minden üzlet és webshop részt vesz, hiszen minden kereskedőnek az a célja, hogy a vásárlók a
jövőben is náluk vásároljanak, így egy-egy üzlet valóban őrületes kedvezményeket biztosít a
vevői számára. Ha csak teheted, te is úgy menj vásárolni ezen a napon, hogy a Black Friday kupon
már ott lapul a zsebedben, vagy a táskádban.
Ha te sem szeretnél lemaradni a nagy napról, azaz a Black Friday napjáról, akkor
mindenképpen fel kell készülnöd időben, hiszen, ha csak aznap találod ki, hogy milyen
termékeket és milyen áron szeretnél, akkor lehet, hogy nem lesz sikerélményed. Ha azonban
felkészülsz, akkor még az egészségednek is jót teszel. Mutatjuk is, hogyan!
1. A Black Friday boldoggá tesz
Ez egy merész kijelentés, mégis igaz. A fekete pénteken megszerzett kuponok és
kedvezményes ajánlatok pozitívan hatnak az agyunk működésére. Azok az emberek, akik
időben beszerzik a kuponokat, sokkal kisebb stressz szintet mutatnak, mint akik nem
gondoskodtak időben a kuponok beszerzéséről. A csökkenő stresszhormonok mellett, a
boldogsághormonok szintje megemelkedhet, ami pedig boldogsággal ajándékozza meg ezeket
az embereket.
2. A fizikai egészségre is hat
A nyugalom csak egy dolog, amit a Black Friday adhat. Amennyiben egész nap vásárolsz,
úgy sokat sétálsz és gyalogolsz is. A gyaloglásnak számtalan egészségügyi előnye is van. A
mozgás pozitívan hat a szív –és érrendszerre, csökkenti a vérnyomást és még a csontokat is
erősíti. A mozgás még a vércukorszintet is csökkenti, persze azért étkezz rendesen ezen a
napon is, mert ha megéhezel, akár még le is eshet a vércukorszinted.
3. A szociális kapcsolatokat is erősíti
Sokan a családdal és a barátokkal járnak vásárolni. Ez egy nagyon jó dolog, hiszen egy-egy
közös vásárlás erősíti a családtagok és a barátok közötti köteléket, nem beszélve arról, hogy a
közös élményeknek is van stresszcsökkentő hatása és a hangulatra is pozitívan hat a közös
vásárlás, az együtt étkezés és kávézás, amit mindenképpen be kell iktatni, ha egész napos
vásárlást tervezünk a családdal Black Friday napján.