A CINE-MIS Nonprofit Kft, a CineFest Egyesület, és az Észak-magyarországi Regionális Filmalap-Miskolc Alapítvány a nyáron filmpályázatot hirdetett meg. Az itt élőktől azt várták, hogy videóban fogalmazzák meg, hogy mit jelent számukra miskolcinak lenni. A díjkiosztót múlt szombaton, a CineFest Special rendezvénysorozat keretében tartották.

Személyes helyszínek

Az idei kiírás fődíját Humicskó Máté kapta Kötelék című filmjéért. Az alkotás érzelmeket és kapcsolatokat mutat be elsősorban – szerelmet, barátságot, testvéri kötődést –, és ezeknek a színtereit bejárva ismerhetjük meg a városnak egy rejtettebb oldalát, amivel igazán csak az itt élők találkozhatnak nap, mint nap.

– Alapvetően nem szoktak érdekelni az imázs filmek – mondta a díjátadón Humicskó Máté amatőr helyi filmes, aki elárulta azt is, rendező szeretne lenni a jövőben. – Először nekem is a tipikus miskolci helyszínek jutottak eszembe: Lillafüred, Barlangfürdő. Aztán elgondolkodtam, mik azok a helyek, amik számomra fontosak. Így olyasmikre kezdtem fókuszálni, amiket mások talán nem is ismernek, vagy az ő fejükben másfajta kép él ezekről a helyekről, mint az enyémben.

A legjobb szerkesztésért járó díjat a Skolc című alkotás zsebelte be, ami energikus életképek sorozatán keresztül mutatja be a várost.

– A filmben a barátaim szerepelnek, mindegyikükből próbáltam bemutatni egy jellemző darabot, ami egyben egy darab Miskolc is – fogalmazta meg a film indíttatását az alkotó, Prekop Dorottya. – Sok emberrel dolgoztam együtt, ezért körülményes volt a forgatás. Számomra a természetes helyszínek a legfontosabbak, de mivel Miskolc az egész várost jelenti, ezért szerettem volna megjeleníteni az épített környezet ismertebb helyeit is. A buszmegállókból indultam ki: melyek azok a helyek, ahol sok busz megáll?

Fél perc Miskolc című művéért Kovács Péter nyerte a legszebb képi világért járó díjat. A 30 másodperces rövidfilm kiemelkedő darabja az idei felhozatalnak, ami félelmetes erővel húzza be a nézőt a saját valóságába. Olyan szuggesztív képekkel dolgozik, amik nem csak hatásosak, de tökéletesen visszaadják a város különböző arculatait.

A legjobb ötletnek járó díjjal Balla Olivér In the box című filmjét jutalmazta a zsűri: egy doboz érkezik az űrből, amit egy túrázó talál meg, kinyitva pedig Miskolcot leli benne, jobban mondva a szerző filmjét, ami érzékenyen vezet végig a város jellemző helyein. A dobozt végül a túrázó visszadobja oda, ahol találta. A film új utat nyithat a várostörténészek életében, hiszen valószínűleg kevesen eredeztetik Miskolcot az űrből, még ha élnek is a médiában erre utaló kapcsok.

Döntöttek a nézők

A filmeket végignéző publikum is kinyilvánította a véleményét, és a közönségdíjat Doszpoly Rolandnak ítélte az Éneklő csillag című filmjéért. A vásznon megszólalt egy vers is, melynek írója a film főszerepében feltűnő lány.

– A forgatás két-három napig tartott, de a legfontosabb az éjszakai forgatás volt a kilátónál, ami az egész film alapját adja – vélekedik a közönségnek legjobban tetsző mű készítője, Doszpoly Roland.