Skip to content

A megyei kórház is várja az életmentő dizelaggregátorokat

Hetekbe telhet, mire megfelelő aggregátorokat kapnak a járványkórházak

Több, koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórháznak is szüksége lenne olyan áramfejlesztőkre, amelyek képesek biztosítani a lélegeztetőgépek folyamatos működését. Az erre kiírt közbeszerzésen csak a múlt héten hirdettek eredményt.

Koronavírus – a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
FRISS CIKKEK A TÉMÁBAN

Feltehetően még heteket kell várnia több, koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórháznak azokra a dízelaggregátorokra, amelyeket a lélegeztetőgépek folyamatos működésének biztosítására ígért nekik a kormány – írja a G7.hu. A lap szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) körülbelül 437 millió forintért szerzi be az eszközöket.

Az ÁEEK összesen 49 dízelaggregátor beszerzésére írt ki közbeszerzést, hogy az érintett kórházakban lecserélhessék a lélegeztetőgépek folyamatos működését biztosítani várhatóan nem képes régi eszközöket.

A lap szerint a tenderen csak a múlt héten hirdettek eredményt, és az ÁEEK-nál előzetesen azzal számoltak, hogy a nyertesnek nyolc hétre lehet szüksége a berendezések leszállításához.

A Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének (Szent László kórház) és a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházaknak két-két, a Tolna Megyei Balassa János Kórháznak és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórháznak pedig egy-egy ilyen gépre van szüksége. Rajtuk kívül több másodlagos ellátóként megnevezett kórház is várja az eszközöket, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban például nyolcra lenne szükség, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban pedig háromra.

A lap szerint a beszerzést a Formula Mérnökiroda Kft. intézi, amely 22 millió forinttal ol



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük