Amikor Emmanuelle dalra fakadt (18+)
1973-ban készült a Meztelenül a kerítésen át című holland film, amely a vécére szoktatott tehenek és a tengernyi fű országában ekkortájt igencsak népszerű „szarkasztikus thrillerek” közé sorolható. A kizárólag a hollandok számára vicces humort felvonultató, zavaros történetben egy játékautomatákat üzemeltető galambász és ex-karatebajnok haverja a pornográf tartalmak gyártásában érdekelt alvilággal veszi fel a harcot, miközben mókás és veszélyes kalandokba keverednek. A film enyhén szólva nem állta ki az idő próbáját, és ma már leginkább arról nevezetes, hogy ebben adta elő első betétdalát Sylvia Kristel, aki egy évvel később vált világsztárrá és férfiak millióinak álmait édesítette meg.
A filmben Sylvia Kristel az ex-karatés egyslágeres popénekesnő kedvesét alakítja, és az általa énekelt Hey, A Letter Came Today-en érződik, hogy a szerzői direkt gagyinak szánták – hogy mégsem hangzik annak, az egyedül az előadó érdeme, aki képes megnyugtató kedvességgel átitatni a banális szöveget és melódiát.
Sylvia Kristel (akinek számos filmjéről várható cikk e blogon) 1952. szeptember 28-án született a hollandiai Utrechtben. A szülei cseppet sem voltak melegszívű emberek, és ha Sylvia épp nem az iskolapadot koptatta, magányosan lézengett apja szállodájában. 14 éves korában érte élete legmeghatározóbb sokkja, amelyet sosem tudott kiheverni: a családfő egyik nap hazahozta a szeretőjét, és bejelentette, hogy a felesége és két tőle született lánya mostantól nemkívánatos személyek az otthonában. Sylvia ezt követően szinte minden leendő párjában a törődő apafigurát kereste, aminek hatására sajnos a legkülönfélébb léhűtőkkel hozta össze a sors.
A teljesen magára hagyott és roppant intelligens (170-es IQ-val rendelkező) lány négy osztályt átugorva igen hamar elvégezte az elemi iskolát, majd immár gimnazistaként, 17 éves korában modellkedni kezdett. 21 évesen nyerte meg a Miss TV Europe nevezetű holland szépségversenyt, és ennek köszönhetően kapta első hazai filmes megbízásait. 1974-ben játszotta el azt a szerepet, amely ikonikussá tette: a fotóművészből lett rendező, Just Jaeckin erotikus drámájában, az Emmanuelle-ben ő alakította a címszereplőt. A Sylvia Kristel által életre keltett, unatkozó és minél forróbb szexuális kalandokra vágyó bangkoki diplomatafeleség a hetvenes évtized máig legismertebb hedonista figurája, maga a film pedig minden idők egyik legnagyobb francia mozis kasszasikere.
A hirtelen jött népszerűséget kihasználni szándékozó Kristel az USA-ba költözött, ám hollywoodi karrierről szőtt álmai nem valósultak meg. Egyrészt a helyi producereknek eszük ágában sem volt olyan szereppel megkínálni, amely nem tartalmazott legalább nyomokban erotikát, másrészt a rossz döntéseket halmozó színésznő rendre visszautasított olyan felkéréseket, amelyek elfogadásával aztán kolléganői kerültek az élvonalba: így futott be helyette a tengerentúlon Jenny Agutter a Logan futásával, Kathleen Turner A test melegével, Melanie Griffith az Alibi testtel, Isabella Rossellini pedig a Kék bársonnyal. Noha az amerikai „sztárcsináló” szerepekből nem jutott egy sem Sylvia Kristelnek, a helyi sztáréletforma legveszélyesebb velejárói, a kokain és az alkohol egyaránt a rabjukká tették. Függősége legsötétebb éveiben lett a népszerű és ekkoriban szintén hollywoodi karrierje beindításán fáradozó brit színész, Ian McShane élettársa, akivel az egyik veszekedése odáig fajult, hogy a színésznő legurult közös otthonuk lépcsőjén és elvetélt. (Magyarul is megjelent, Meztelenül című önéletrajzában azt írja, nem McShane lökte le, hanem ő vesztette el az egyensúlyát, ám rögtön a következő oldalon arról beszél, hogy másnap legszívesebben az erőszakos természetű párja arcába vágta volna bosszúból a halott magzatát.)
Sylvia Kristel Alain Delonnal az Airport ’79 című katasztrófafilmben
Bár Sylvia Kristel amerikai tervei nem valósultak meg, az európai filmgyártás számos érdekes szerepet tartogatott számára. Az Emmanuelle sikerét követően a pikáns mese két szintén igényes és nagy költségvetésű „hivatalos” folytatásában főszerepelt, valamint ő vitte sikerre a leghíresebb brit erotikus regényből, a D. H. Lawrence-féle Lady Chatterley szeretőjéből készült legjobb filmfeldolgozást. Művészfilmekben ugyancsak felbukkant, a Rejtélyek című, bergmani hangvételű műben például egy jégkirálynőt alakított, aki miatt az utána hiába epedező Rutger Hauer önkezével vet véget életének. Két magyar vonatkozású szerepe is akadt: az 1974-es Juliában (amelyet német nyelvterületen A szerelem iskolája címmel vetítettek) Tordai Terivel „vállvetve” csábították el a férfiakat (a Kossuth-díjas művésznő erotikus filmtermésének elemzéséért ide tessék kattintani), az 1985-ös, Magyarországon forgatott koprodukciós Mata Hariban pedig ő játszotta az I. világháború hírhedt holland származású kémnőjét.
Sylvia Kristel sosem volt harsány díva, és az általa megformált karakterekből általában még akkor is valamiféle ártatlanság és Grace Kellyével rokonítható elegancia és tartás sugárzik, amikor úgymond a perverzitás ösvényét járják. A négy nyelven is folyékonyan beszélő színésznőt sokan „a gondolkodó ember erotikus filmsztárjának” tartották… és tartják manapság is. Jelleméből remek ízelítőt ad az az 1976-os tévéinterjú, amelyben egy tipikus álszent és sznob műsorvezető próbálja sarokba szorítani a Periféria című merész filmje kapcsán, azonban a törékeny és szelíd színésznő határozott és logikusan érvelő vitapartnernek bizonyul. (A Periféria – amelyről társblogunk, a Régi idők mozija oldalán olvasható remek cikk – volt Sylvia Kristel kedvenc filmje a sajátjai közül.)
Noha idővel kokain- és alkoholfüggőségét is sikerült leküzdenie, Sylvia Kristel élete végéig harmadik káros szenvedélye, a dohányzás megszállottja maradt. Legyengült szervezete 2012. október 17-én adta fel a harcot.
Ráadás:
Sylvia Kristel legendás Playboy-fotói 1982-ből.
MÉG TÖBB RETRO ÉRZÉKISÉG: