Amikor az újkőkorszak első földművesei a Közel-Keletről elindultak nyugat felé, vitték magukkal a frissen háziasított állataikat (marha, kecske, juh, kutya) is, és valószínűleg észre sem vették, hogy néhány vadmacska is velük tartott. Amikor úgy 6000 évvel ezelőtt elérték a mai Lengyelországot, és az erdőket legelőkké, mezőkké alakították, a megművelt területeken megjelenő rágcsálók és madarak kiváló élelmet jelentettek a macskák számára, és ezt az irtó tevékenységet az emberek is díjazták.

Ez a tanulsága annak a kutatásnak, amit lengyel régészek, geológusok és genetikusok végeztek, és amelynek eredményeit a PNAS-ben közölték hétfőn. A Nikolausz Kopernikusz Egyetem régésze, Magdalena Krajcarz akkor kezdett érdeklődni a házi macskák eredete iránt, amikor keresései során azzal szembesült, hogy nagyon kevés régészeti lelet kapcsolódik a fajhoz. Így a kutatók lepődtek meg a legjobban, amikor rábukkantak Európa legrégebbi macskacsontjaira.

„A többi európai lelet alapján arra számítottunk, hogy legfeljebb az időszámításunk kezdetéig nyúlnak majd vissza a maradványok. Arról álmodni sem mertünk, hogy az újkőkorszakból visszamaradt csontokat találunk” – mondta Krajcarz az Inverse-nek. A négy barlangban is talált csontok közel-keleti vadmacskákhoz tartoztak, és valamikor időszámításunk előtt 4200 és 2300 között kerültek a talált helyükre.

Bár azt a leletek alapján nem lehet megállapítani, hogy a macskák együtt éltek-e az emberekkel, a kutatók szerint már az valószínűsíti, hogy gond nélkül megfértek egymás mellett az újkőkorszaki emberek és macskák, hogy az telepesek lakóhelyéhez közel találtak rá a csontokra. Ha ekkor még nem is háziállatként tartották őket, csak néha feltűntek a környéken, már az is egy lépésnek tekinthető a háziasítás felé vezető úton.

A kutatók szerint a macskákat még valószínűleg nem etethették az emberek, mivel a macskák csontjai (a korabeli emberek, kutyák és haszonállatok csontjaival ellentétben) alacsony nitrogénkoncentrációt mutattak a vizsgálat során – ez arra utal, hogy nem fogyasztottak a trágyázással termesztett növényekből. A macskák így a jelek szerint eleinte rágcsálókkal (pockokkal, erdei egerekkel), majd később a megművelt földeket megkedvelő vándormadarakkal (például rigókkal) táplálkoztak. Így maguktól alkalmazkodtak a gazdálkodók életstílusához, és fokozatosan elhagyták vad ösztöneiket – tehát gyakorlatilag önmagukat háziasították

A ma élő házi macskák mind a közel-keleti vadmacskák leszármazottjai, amelyeket körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt háziasítottak a Közel-Keleten. A régészek azonban négy európai vadmacska csontjaira is bukkantak ugyanazokban a barlangokban, ami azt jelenti, hogy a telepeseket követő közel-keleti macskák régi rokonokkal találkoztak Lengyelországban: a két faj legközelebbi közös őse 200 ezer évvel korábban élt. Krajcarz szerint kérdéses, hogy a két macskaféle együttműködött, rivalizált vagy akár keveredett egymással – utóbbi átírná a macskák evolúciójáról alkotott képünket.

A legrégebbi ismert házimacska-temetőt 2004-ben találták Cipruson: a 9500 éve eltemetett 8 hónapos macska mellett dísztárgyakat (kagylókat, csiszolt köveket) és egy 30 évesen elhunyt személy maradványait is megtalálták. Mivel Cipruson nem ismernek őshonos vadmacskafajt, arra gyanakodnak, hogy tengerészek vihették be az országba a közel-keleti vadmacskákat.