Én is akkor futok szívesen, amikor kellemes az idő, és szellő simogatja az arcomat, de az élet nem ilyen. Persze én is tétovázom időnként a küszöb előtt, ha kint ömlik az eső, de hajt a lelkiismeretem, mert nekem a célversenyem rajtjában kell az az érzés, hogy mindent megtettem, tisztességesen felkészültem. Ezért az érzésért tudok elindulni minden alkalommal.
Az évek alatt megszoktam, hogy munka előtt vagy után edzés van, és ez nem kérdés. Számomra ez már egyfajta automatizmus. Ezt nem lehet tanítani, ezt gyakorolni kell évekig, és hozzászokik az ember. Nem nyavalygok, de ha így is lenne, nem hallom meg ezeket a belső hangokat, nem húzom az időt, csak indulok. Vannak napok amikor össze kell szedni minden erőmet, hogy kilépjek az ajtón, mert tudom, hogyha az első pár lépést megteszem, akkor rendben leszek.
Az én titkom nagyon egyszerű
A sírig szeretnék futni. Addig, amíg nem okoz fájdalmat, amíg öröm a számomra. Szeretném hirdetni a futás, a mozgás örömét, az egészséges életmód fontosságát, mert a minőségi , szép, fájdalom és gyógyszermentes idős korra sokkal nagyobb az esélyünk, ha teszünk érte. Ha már nem fogok versenyezni szenior kategóriában sem, akkor a tanítványaim mellett szeretnék a versenyeken jelen lenni. Nincs szebb annál, ha egy verseny befutójában álldogálsz és nézed a versenyzők arcát, ahogy a célhoz közelednek. Csodás élmény. Sokszor nagyon megható és könnyeket csal a szemembe, egy-egy pillanat, egy arc, egy tekintet. Ezt csak azok értik, akik már átélték, hogy milyen kemény munkával végigdolgozni egy évet, majd a célban megelégedve, megkönnyebbülve utat engedni a könnyeknek, az örömnek a megkönnyebbülésnek, a fájdalomnak. Ez az a csodás, “megdolgoztam érte” érzés, amit nem lehet pénzért megvenni, és amit csak a célban lehet elementárisan megélni. Majd ez az érzés tovatűnik, és egy újabb versenyre készülve várjuk ismét ezt a katarzist.
Hálás vagyok azért, mert ez az öröm számomra is megadatott, és mindez valahogy könnyen, ösztönösen sikerült. Persze nem volt mindig így, de az ultrafutás sok mindenre megtanított. Ma már harmóniában élem az életemet. Elfogadom magam, szeretetteljes kapcsolatot ápolok a szűkebb és tágabb környezetemmel. Ezek adják a futóéletem stabil pilléreit és innen merítkezem. Emellett teljesítményorientált is vagyok, hiszen versenyzem és dolgozom a jobb eredményért.
Olyan egyszerű ez az egész. Az ultrafutás arról szól, hogy megismerd önmagad. Az életfilozófiám szerint pedig csak alázattal lehet ezt csinálni, harmóniában, és persze kellő és egészséges önbizalommal. Talán ez a titok. Ritkán panaszkodom, mert igyekszem mindennek a pozitív oldalát nézni. El tudom engedni a dolgokat, bölcsebb lettem, mert az ultrafutás megváltoztatott.
Maráz Zsu legkiemelkedőbb eredményeiNégyszeres Ultrabalaton győztes, (220 km) női pályacsúcstartó (21:45)Négyszeres Sárvár 12 órás győztes, női pályacsúcstartóHáromszoros Suhanj 6 órás győztes, női pályacsúcstartó.Kétszeres Magyar Bajnok 6-12 órában (2013)Kétszeres Spartathlon (246 km) teljesítő. 2016. 3.hely, 2017. 2.hely (25:43, ez a valaha mért legjobb magyar női idő)12 órában 2013-ban és 2017-ben is világranglista-vezetőDíjak: Megyei Príma közönség díj (2017) és az év Ultrafutója díj (2016 és 2017)2016-tól a Magyar Hospice Alapítvány jótékony futója2018-ban megnyeri a Spartathlont a nők között |
Győztesnek és legyőzöttnek lenni
Persze mindenkiben van némi hiúság, természetes, hogy egy versenyen győzni szeretnénk, a legjobbak akarunk lenni, és ez a jobbra törekvés az egész életünket végigkíséri. El kell jutnunk a csúcsra, hogy legyen mire emlékezni, egykor milyen magasságokban szárnyaltunk. Ezzel együtt úgy gondolom, hogyha mégis legyőznek vagy nem a tervezettek szerint sikerül egy verseny, azt nem kell kudarcként megélni, mert ha a lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk, akkor nyugodtak és elégedettek lehetünk.
Mindig őszinte tisztelettel és szeretettel fordulok afelé, aki megelőz vagy akár legyőz egy versenyen. Meg kell tanulnunk győztesnek és legyőzöttnek is lenni. Az időt nem lehet megállítani. Jönnek és legyőznek a fiatalok, ez tuti. Két dolgot tehetünk: vagy bevállaljuk és folytatjuk a versenyzést, vagy a legyőzöttség érzésétől való szorongás miatt kiszállunk. Voltam már győztes és legyőzött is. A győzelem mindig egy tökéletes pillanat, és legyőzöttként sem éreztem fájdalmat. Ebben a helyzetben érdekes volt figyelni magamat, az érzéseimet, a reakcióimat. Egyáltalán nem volt kellemetlen. Ebben a sportban az a szép, hogy itt mind hobbisportolók vagyunk. Itt nincsenek profik, akiknek a futás a munkájuk. Itt csak rajtunk múlik az eredmény. Itt nem az dominál, hogy kinek mennyi lehetősége vagy támogatása van. Kisebb-nagyobb különbségekkel, de tényleg “együtt vagyunk senkik.” Ha legyőznek, akkor a jobbik győzött. Ilyen egyszerű és kézzelfogható sport a futás.
A szorongásról
Futóként ismerem a szorongást. A 2017-es Ultrabalatonon, immár két győzelemmel a hátam mögött, nagyon nagy volt rajtam a teher, mert szerettem volna harmadszor is győztesként állni a dobogón, de most nem csak a saját elvárásom volt mindez, hanem érezhetően mások is ezt várták tőlem. Volt benne aggodalom, hogy nem leszek képes ezt a terhet elviselni. Nehéz csúcstartónak lenni és címet védeni. Az “úgyis te győzől “ mondatok nem segítenek, hanem még nagyobb szorongást okoznak.
Ilyenkor futás közben vannak mentő gondolataim, mondataim, melyeket többször előveszek önmagam megnyugtatására. Könnyed mozgásra biztatom magam, szinte úgy érzem, hogy alig érek a talajhoz. A 2017-es Ultrabalatonon 4-5 óra is kellett, hogy megtaláljam a belső békémet. Az még soha nem jutott az eszembe, hogy mi van akkor, ha nem tudom befejezni a versenyt. Az ilyen negatív gondolatokkal még nem kellett megküzdenem, de az ultrafutás bármit hozhat.
A futás szeretetéről
17 éve futok és még mindig szeretek futni. Szerettem azt is, amikor 10 évig nem versenyeztem. Szeretem most is, amikor már céljaim vannak a futásban. Emellett tudom, hogy csak rendszeres mozgás mellett maradhatunk egészségesek. A futás az egyetlen olyan sport, amikor elengedheted a gondolataidat és nem kell koncentrálnod egy labdára, egy helyes mozdulat végrehajtására, az edződre vagy a csapattársaidra. Futás közben szárnyalhatnak a gondolatok, és mondhatni meditatív állapotba kerül mindenki. Ezt a szabadságot más sportban nem engedheted meg magadnak. Futás közben igazán önmagaddal lehetsz, élvezve a tájat, a csendet, a gondolataidat, és akár igazi mély beszélgetéseket is folytathatsz , ha egy barátoddal futsz. Melyik sportban teheted meg ezt? Aki rákapott már a futás ízére, az tudja miről beszélek. Aki ezt az érzést megtalálta, már nem tudja elengedni.
A futásban sosem fogsz csalódni, ha reális célokat kergetsz. Ha mégis úgy érzed, hogy nem megy a futás, akkor egy időre tedd félre a célokat, és keresd meg azt az érzést, amit akkor éreztél, amikor elkezdtél futni.
Nem baj, ha ez sokáig tart és elúszik emiatt egy versenyszezon, a lényeg, hogy megtaláld ismét azt az örömöt, amiért érdemes naponta cipőt húzni és elindulni. Tudom miről beszélek. 2014-ben nekem is vissza kellett térnem a régi, örömfutó életemhez. Kihagytam egy őszi szezont, óra és edzésterv nélkül csak örömfutó voltam. Megérte ezt tennem, mert újra felerősödve tértem vissza, és 2015-ben megnyertem az első 200 km feletti versenyemet, az Ultrabalatont.
Fotó: A Shooting Therapy engedélyével