A németek szerint Borsod kockázatos hely

Budapest és négy megye után szerdán további hét magyarországi megyét is felvettek az új típusú koronavírus terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) frissített listáján így a főváros és tizenegy megye szerepel Magyarországról. A listára elsőként, szeptember 16-án felvett Budapest, a szeptember 23-án kockázatosnak minősített Győr-Moson-Sopron, és a listára szeptember 30-án felkerült Csongrád-Csanád, Vas és Pest után szerdán Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sorolták a kockázatos térségek közé.

KAPCSOLÓDÓ

A listán nem szerepel Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Heves, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye.

A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek 14 napra házi karanténba kell vonulniuk, és értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. Megérkezés után készített negatív koronavírusteszt esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Egy várhatóan október közepén életbe lépő új szabály szerint tesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni.