Újabb látványos szakaszához ért a miskolci Y-híd projekt: megkezdődött a Vörösmarty utcai felüljáró elbontása. A tizennégy darab, egyenként 40 tonnás hídpillér kiemeléséhez hétfőn fogtak hozzá a kivitelezők, hogy helyet készítsenek az új tartóoszlopok megépítéséhez.
A híd bontási munkálatainak kezdetén a helyszínen tartott sajtótájékoztatót a beruházás jelenlegi állásáról Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és a megvalósításért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) projektiroda-vezetője, Bogdán Béla.
A képviselő elmondta: annak érdekében, hogy a lakosság és a civil szervezetek szempontjai is érvényesüljenek az Y-híd projekt megvalósítása során, tucatnyi alkalommal szervezett egyeztetést az érintettekkel. „Építkezés nincs kompromisszumok nélkül, de okkal bízom abban, hogy sikerül ezt az óriási építkezést a lehető legkisebb fennakadással megoldani” – jelentette ki Csöbör Katalin. Majd hozzátette: további, jelentősebb forgalomkorlátozásra az építkezés következő fázisában kell majd számítaniuk az erre közlekedőknek. A tervek szerint ugyanis 2021 tavaszán sor kerül a Martin-kertváros felé vezető vasúti híd elbontására is, így akkortól a beruházás átadásáig, 2022 év végéig ebből az irányból nem lehet majd megközelíteni a településrészeket.
A Vörösmarty utca kapacitásbővítését is magában foglaló beruházásnak köszönhetően, várhatóan 2022 év végétől nagymértékben javul Miskolc egyik frekventált városrészének elérhetősége.
„A kétszer két sávval megépülő új Y-híd a vasúti- és közúti közlekedés számára is nagyobb forgalmat biztosít majd, így megszűnnek a rendszeres dugók” – vetítette előre a képviselő, aki az építkezés befejezéséig a Martin-kertvárosban és a Szirmán élők türelmét és megértését kérte.
A részletek
Bogdán Béla, a NIF Zrt. projektiroda-vezetője elmondta: a Vörösmarty felüljáró elbontásának előkészítéseként 8000 köbméter földet mozgattak meg, a tartószerkezetet pedig úgy bontják el, hogy alatta a vonatközlekedés folyamatos maradjon. Mint megtudtuk: az új, 330 méter hosszú szerkezethez összességében 5000 méternyi cölöpöt építenek be. A híd megépítésével párhuzamosan felújítják a Vörösmarty utca felé eső fogadó szakaszt is, ennek kivitelezése azonban nem jelent majd további forgalmi korlátozásokat a környéken.
A majdani híd forgalmának zaját hangszigetelő létesítményekkel igyekeznek majd csökkenteni. A projektről már készülnek azok a látványtervek, amelyek a lakosság számára mutatják be a beruházást.
Bogdán Béla kérdésre válaszolva elmondta: a tehermentesítő út első két szakaszára, a Vörösmarty utca és az Y-hídra vonatkozó kiviteli tervek rendelkeznek a szükséges hatósági engedélyekkel, és mint ígérte, a beruházáshoz kapcsolódva kialakítják a városrészek között a kerékpáros közlekedés lehetőségét is.
na már csak ez hiányzott.