Lefejeztek egy férfit a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután,
az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot
– közölték a francia hatóságok.
Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia BMF TV ugyancsak arról számolt be, hogy a tettest agyonlőtték. A környéket lezárták, mert azt feltételezték, hogy a tettes robbanóövet erősített a testére. A tűzszerészek nem találtak robbanószert nála.
A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt.
A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán. A helyi sajtó szerint ezért később fenyegetéseket is kapott.
Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.
Az elkövető kilétéről ellentmondásos információk vannak.
A Franceinfo hírrádió úgy értesült, hogy a támadó egy 18 éves fiatal csecsen férfi, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból.
A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.