“Tisztelt Gyalogosok !
A költségvetés hiánya miatt, január 1-től legnagyobb sajnálatomra a házam előtti járdaszakaszra bevezetem a ” JÁRDADÍJAT ” .
A heti matrica ára 1800.- forint, a havi matrica 6500.- forint, az éves matrica ára 12000.- forint lesz . Havi bontásban a legkedvezőbb konstrukció csupán havi 1000.- forinttal terheli meg mindenki pénztárcáját, ezért nem is várom, hogy másfelé terelődjön a gyalogosforgalom a házam elől . Akinek még ez sem felel meg, évi 6000.- forintért válthat un . “TÚLOLDAL MATRICÁT”, mellyel a szemközti szomszéd járdaszakasza lesz használható . A legolcsóbb konstrukció az “ELKERÜLŐ MATRICA” lesz évi 3.000.- forintért, mellyel a környező utcák lesznek használhatóak ha ott nem vezetnek be hasonló intézkedéseket . A matricákat holnaptól lehet megvásárolni, melyet a gyaloglás megkezdése előtt jól látható helyen / pl. homlok/ kell elhelyezni .
Megértésüket és támogatásukat köszöni a családfő .”
Majd szólj, ha kiengedtek az elméről
168óra, Verebes:
„– Arról is ír, hogy a korrupció szinte az egész színházi szakmát uralja. Egy direktor lényegében annyit lophat, csalhat, amennyit akar.
– A színházigazgatóknak teljhatalmuk van, és ezzel bizony sokan visszaélnek. Mit gondol, az állami, önkormányzati fenntartóknak van bármi fogalmuk arról, mi mennyibe kerül a színházban? Így például ha a kivitelező azt mondja egy díszletre, hogy az 300 ezer forint, az igazgató esetleg felajánlhatja, hogy írjanak egymillióról számlát, a maradékon meg osztoznak. Vagy ha a direktor is fellép a saját színházában, önmagának 80 ezer forintos fellépti díjat számol, a kollégájának meg 15 ezret. Hogy lehetséges, hogy átépítenek egy teátrumot, és a vezetőjének másnap már új Mercedese van? Miután engem ’93-ban kineveztek a nyíregyházi színház élére, pályázaton megnyertünk 1,1 milliárd forintot a teátrum átépítésére. A kivitelező visszajuttatta volna nekem és a helyettesemnek a pénz 10 százalékát, ami 55 millió forintot jelentett fejenként. Persze nem fogadtuk el. Sőt az egyik legális színházi vállalkozásunk sikerdíját, évi hárommillió forintot betettem az intézményünk alapítványába, és ebből fizettünk jutalmat a munkatársainknak. A városban kiutaltak volna nekem egy 160 négyzetméteres lakást örökbe. Nem fogadtam el. A színészházban laktam, de legalább tisztességesen.
– Ön azt állítja, a színházakat a költségvetésük feléből is ugyanilyen színvonalon lehetne működtetni. Efféle kijelentésekkel nem lesz túl népszerű szakmai körökben.
– Pedig amit mondok, bizonyítható. Nemcsak a túlszámlázások viszik a pénzt, hanem a rengeteg pazarlás is. A drámai színházakban egy-egy előadás havonta, mondjuk, kétszer megy. Így az akár sok tonnás díszleteket is felépítik, előadás után lebontják és elszállítják. Két hét múlva az egészet visszaépítik. Ezek óriási költségek. Olaszországban stagione-rendszer működik: a társulatok szériában játsszák az előadásokat, körbeutazzák velük az országot. Nemcsak olcsóbb a produkció, de a színészek is sokkal jobban keresnek, mivel többet játszhatják a darabokat…..”
Nagyon jó !