Üddögélt a konyhában a rozoga kis hokedlijén, billegett az ülőalkalmatosság, hát alá tett egy könyvet, amit azért nem daráltatott le a szakácsnéval, hogy hátha jó lesz még valamire. Lett is. Éppen kanalazgatni kezdte volna vacsoráját, a házias lecsót, ami mellé puha, fehér kenyeret tördelt, amikor megcsörrent a jó öreg MATÁV-készülék. Letette a láboskát az asztalra, és, miközben mérgesen söpörte le magáról a morzsákat, indulatosan szólt bele a kagylóba: Ki a franc vagy Te, hogy meg mered zavarni az énidőmet? – ez nagyon tetszett neki, ez az énidő , hallotta péntek reggel a Kossuth rádió stúdiójában, hogy mostanában ilyenekkel divatoznak a liberálisok, akiket ő gúnyos mosollyal csak libernyákoknak szokott nevezni, persze, diszkréten, csak egymás között.
Halló, ájem Trámp, jueszej. Ju ár Viktor Orbán?- és Trump a biztonság kedvéért egy római ötöst formált a mutató és a középső ujjából.
Áh, helló, Tramplikám, kérsz egy kis lecsót? Az asszony főzte, mennyei! – cuppogott is hozzá, hadd érezze a vonal másik végén a barátja, milyen lecsót vacsorál ő , itt a Kárpát-medencében.
-Hahaha! -gurgulázott Trump – , humorodnál vagy, édes ecsém! – váltott ízes magyarra az Egyesült Államok elnöke, aki, természetesen hun ősökkel, afgán apával és sumér mamával büszkélkedhet. No- folytatta, komolyra váltva -, azért hívlak, hogy segíts döntenem a kampányhajrában, dög legyek vagy ájtatos, fehér, keresztény és hetero? Csak, tudod, nekem itt vannak a niggerek, a buzik, a kommunisták, a terroristák, áh, elképzelni sem tudod, micsoda népségek!
-Hogyne!-készségeskedett Viktor, kissé előre is hajolt, hogy megadja a tiszteletet, gondolkodott pár pillanatig, hogy talán bokázhatna is, de ezt már soknak találta. Visszaült a hokedlire, és kezdetét vette a hosszú eszmecsere, amikor megint csörgött valami.
-Ki az? – pattant ülő helyzetbe Viktor, kinézett az ablakon, még sötét volt, csak a csillagok ragyogtak. – Csak álmodtam?
Vagy most álmodom?
Azóta sem tudja eldönteni.