Veres Pál nem mond le
Sok városlakó kimondja vagy gondolja, amikor helyi politikáról van szó: „ezek végül is mind egyformák”, „az újak sem jobbak, mint a régiek”. Mi az, amiben tévednek, mi az, amit nem látnak? Hogyan tudja ezt a valamit érzékeltetni velük?
– Igen, én is hallok ilyen véleményeket, persze. Minden változással együtt jár egy csodavárás, ami szerint az évtizedes problémákat az új vezetés azonnal meg fogja oldani. De az új városvezetésnek sok dologra van ráhatása, sokra nincs. Sok dolgot meg tud változtatni, sokat pedig nem. Mondok egy egyszerű példát: sokszor megkapom a kérdést, hogy ezt vagy azt miért kell kifizetni, vagy befejezni, hiszen azt még az előző városvezetés rendelte meg. Hát azért, mert azt az előző városvezetés Miskolcot képviselve rendelte meg, vagy indította el, így tehát Miskolcnak kell végül helytállni érte. Az önkormányzat jogfolytonos – ahogyan a kollégáim mondják. Én inkább azt mondom, olyan ez, mint egy cég: az ügyvezető megváltozhat, de a cég kötelezettségeiért nem az ügyvezető, hanem maga a cég felel. Vannak a városnak jobb és rosszabb örökölt ügyei: ami rosszabb, azt igyekszünk kijavítani, ha lehetséges, de van olyan is, amikor már nem tudjuk. Túl kell rajta lenni, előre kell nézni, és mindig a megoldást kell keresni. Mondok más példát is: nem tud az önkormányzat változtatni az országos jogszabályokon sem, amelyek a mi életünket is szabályozzák, nem vagyunk közvetlen hatással a bevételekre, amikből gazdálkodnunk kell. Ezek meglehetősen erős kereteket szabnak, korlátozzák, megszabják a mozgásterünket.
– Saját szavaival miként írná le: igazán, mélyen, a lényeget illetően mi változott meg 2019 októberében?
– A szemlélet. Azt tűztük ki célul, hogy szakítunk azzal, hogy a városháza valami megközelíthetetlen hatalmi góc. Mi azt gondoljuk, hogy a városháza a város szolgálatának a központja, így kell működnie, így kell kommunikálnia.
– Több városvezetőről is hallani lehetett már azt a pletykát: megcsömörlött az eltelt 6-8-10 hónap alatt, nem bírja tovább a nyomást, lemondását fontolgatja… Mi lehetett igaz ezekből?
– Hozzám is eljutott, hogy mindenki felmondott már legalább egyszer! Van, aki többször is! De komolyra fordítva, stresszes munka ez, sok vitával, sok nézetkülönbséggel, sok apró kudarccal, hogy ezt vagy azt, ezért vagy azért nem lehet. Az ilyen helyzetekben elhangozhatnak ilyen tartalmú kijelentések, de a csapat egységes minden vita és nézetkülönbség ellenére. Mindenkinek van helye és teendője. Ezért csapat. Egyébként, aki ismer, tudja, hogy én nem szoktam feladni, számomra az egyik legfontosabb alapelv, hogy az elvállalt, rám bízott feladatokat vigyem végig.
– Mi hiányzik a személyes életéből a jelenlegi megbízatása miatt? Mire hatott ki leginkább, hogy felborult, megváltozott az életrendje, a prioritások, a viszonyítási pontok?
– A szabadidőre. Az az idő hiányzik, amikor nem polgármester vagyok, hanem Veres Pál, miskolci lakos, akinek családja van és barátai vannak. De ha ez magamtól nem jutna eszembe, ők előzékenyen mindig emlékeztetnek rá!
– Azt is hallani, hogy a városvezetés bár bizalommal és együttműködő szándékkal szeretett volna viszonyulni elődeihez, azaz a mostani városi ellenzékhez, ez egy-egy kivételtől eltekintve inkább kudarcot eredményezett. Voltak ilyen személyes jellegű csalódásai? El kell, el lehet engedni idővel a kompromisszumkészséget?
– Én ezt nem tudom elengedni, mert ilyen az alaptermészetem, én ilyen vagyok. Az együttműködésre, a kompromisszumra törekszem, csak meg kell tanulnom másképp értelmezni a kompromisszumot. Szoktam emlegetni azt a megfogalmazást, miszerint az a jó egyezség, ami után senki sem boldog teljesen, mert az azt jelenti, hogy mindenki engedett, vagyis tényleg kompromisszum született. Voltak csalódások, persze. Mindenki tudja a miskolci közéletben, hogy az én ajtóm nyitva, mindenkit várok, aki tenni akar a városért. Hát nem a kormánypárti önkormányzati képviselők vannak többségben. Inkább sajtótájékoztatókon remekelnek, pánikkeltő cikkek vannak az országos sajtóban, és bántó a rosszindulat sokszor. Minden nap tapasztalom, de nem tudom elfogadni, hogy ez a politika velejárója, csak az fáj, hogy nem értik: ezzel nem nekem ártanak, hanem a városnak. Azért továbbra is próbálkozom, de a lelkesedésem már kopott.
– Milyen a viszonya a saját frakciójával?
– Ahogy az előbb mondtam: egy csapat vagyunk, de a csapat tagjai sokfélék. De közös célokért kötöttünk szövetséget és ennek mentén dolgozunk. Sok a vita, természetesen, de hiszek benne, hogy ez viszi előre a dolgainkat és alakítja a működésünket.
– Mi a legfrissebb jó élménye, amikor a közelmúltban a város bármely részén sétált, kvázi magánemberként? Mit látott, mit élt át? És milyen rossz élménye volt mostanában?
– Nem könnyű magánembernek maradni, ha kimegyek az utcára, de nagyon szeretek az emberek közt lenni. A legjobb élményem a nemrégiben elindított városrészbejárások voltak, ahol személyesen láttuk a problémákat, beszéltünk a helyben működő vállalkozásokkal, az ott élő emberekkel. Ezt a programot folytatni fogjuk, mert azt látjuk, hogy hatékony, és szeretik a miskolciak. Ez például egy igen jelentős szemléletbeli változás a múlthoz képest. Mi ott akarunk lenni az emberek között, és ott is leszünk, bár ebben a COVID nem sokat segít.

minap.hu