Nyulak mentésével foglalkozó aktivistaként lett kisvállalkozó Meier Krisztina, aki tulajdonképpen hazavitte a munkát: rákosmentei családi házukban rendezte be a Tündérkert Nyuszipanziót, ahol nyaraló nyúltulajdonosok kedvenceire vigyáz, beteg nyuszikat gyógyít, vagy akár össze is szoktatja az egymást nem kedvelő tapsifüleseket.
„Japánba akartam menti delfineket menteni, de már 2004 óta voltak nyusziaim”
– kezdi nem mindennapi történetét Krisztina, aki az egyik kis szőrmók halála után érzett gyász miatt kezdett egyre többet olvasni a magyar nyusziközösség facebookos megosztásaiból.
Egyre aktívabbá vált, rövidesen a helyi nyúlmentők kötelékében találta magát: önköltségen hozta-vitte, gyógyította a beteg nyuszikat. Az első pár hét után már a csapat tagjaként vett részt a munkában, gyűjtéseket szerveztek a nyuszik fenntartásáért. A csapat 2015-ben alapította az Első Nyúlmentő Alapítványt, amit Krisztina 2016 óta elnököl.
„Rengeteg nyuszival találkoztam és időközben jött a panziózás gondolata. Már 2015-ben elkezdtük a szolgáltatást, hogy vigyázunk nyuszikra, amíg a gazdi elmegy nyaralni.” Krisztinának sok örömet adott a nyusziszitting, hisz amíg az alapítvány által mentett nyuszik többsége sérült vagy beteg volt, a megőrzésre náluk hagyott, egészséges állatkák ellensúlyozták a sok aggódást és küzdelmet.
Lehetne ezt talán még jobban? Hát hogyne: Krisztina állatorvosi szakasszisztenssé képezte magát, majd egyéni vállalkozóként megnyitotta nyuszimegőrzőjét, ahol nemcsak a nyaralni vágyó nyuszigazdik tapsifüleseire vigyáz heteken át, de nyúlgyógyítást, sőt összeszoktatást vállal.https://forbes.hu/a-jo-elet/nyuszipanzio/