Az északkeleti régióban vágnak bele legtöbben falusi csokból a korszerűsítésbe, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyéből kerül ki a legtöbb igénylő – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. A portál elemzői annak jártak utána, hogy hová jutott a falusi ingatlanok korszerűsítésére fókuszáló program.
A falusi CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) a családvédelmi akcióterv részeként indult el 2019 júliusában. A program a csökkenő létszámú kistelepülések népszerűsítése mellett a vidéki ingatlanállomány javítását is célul tűzte ki, hiszen a felhasználásra vonatkozó szabályok egyértelműen a korszerűsítést preferálják.
A megjelölt 2486 kistelepülésen történő ingatlanvásárlás ugyanis falusi csokkal nem történhet meg anélkül, hogy ne költenének bővítésre, illetve korszerűsítésre is, emellett a vissza nem térítendő támogatási összegen belül a vásárlásra fordítható arányt a rendelet 50 százalékban maximalizálja – az összeg másik feléből korszerűsíteni kell.
Emellett az is igényelhet legfeljebb 5 millió forintot, aki valamelyik preferált kistelepülésen lakik és meglévő ingatlanát szeretné korszerűsíteni,
korszerűsítés vagy bővítés vállalása nélkül tehát nem igényelhető a falusi csok. A vissza nem térítendő támogatás mellé kamattámogatott hitel igénylésére is van lehetőség, két gyermek esetén legfeljebb 10, három gyermek esetén pedig legfeljebb 15 millió forintig. A lakáskölcsön fixen 3 százalékos kamattal igényelhető, ami a piaci hitelekkel összehasonlítva kifejezetten kedvezőnek számít.
Szükség van a korszerűsítésre, de még nem látszik az eredménye
A vidéki ingatlanok korszerűsítésének szükségére jól érzett rá az állam, az igénylők is elsősorban azokból a megyékből kerülnek ki a pénzintézetek szerint, ahol erre szükség van. A támogatás az észak-kelet-magyarországi megyékben népszerű, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezik a legtöbb igénylés – ebben a két megyében összesen 535 preferált kistelepülésen érhető el falusi csok, ami magasnak tekinthető a többi megyével összehasonlítva.https://forbes.hu/uzlet/itt-vannak-a-friss-adatok-erre-ment-eddig-a-falusi-csok/