A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórháza első vonalbeli járványügyi ellátó hely. Révész János főigazgató közleményében azt írta, „a fentiekből adódóan a Semmelweis Tagkórház belgyógyászati osztályain fekvő betegek közül a gyógyultakat, illetve a háziorvosi felügyeletet igénylőket hazabocsátjuk, a továbbra is kórházi ellátást igénylő betegeket a Szentpéteri kapui telephelyen helyezzük el.”
Október 24-én szombattól kezdődően, a Semmelweis Tagkórházban a belgyógyászati ellátást szüneteltetik.
A belgyógyászati betegek ellátását a központi telephely (Szentpéteri kapu) I., II., III. számú Belgyógyászati Osztálya, valamint a Semmelweis telephely belgyógyászati osztályai a beköltözést követően a jelenlegi (Szentpéteri kapui) ápolási épületben végzik. A járóbeteg rendelések átszervezésére vonatkozóan néhány nap múlva adnak tájékoztatást.
„Az intézmény dolgozói nevében ezúton szeretnénk köszönetet mondani együttműködésükért és a járványhelyzetben tanúsított felelős magatartásukért” – olvasható a közleményben.
Csak felhívnám a figyelmet, hogy a kórházi ágyak 47%-a üres!!!
Gulyás szerint ez szemezgetés a statisztikából
Tavasztól szünetel!