A magyarok 57 százaléka mondja azt, hogy nem akar újabb bevándorlókat látni az országban, míg ez az arány Svédországban 3, Norvégiában 2 százalék, derül ki az Európai Unió megbízásából kétévente elvégzett kutatásból, a European Social Surveyből (ESS), ami földrajzi és tematikus értelemben véve is a legkiterjedtebb és legátfogóbb összehasonlító társadalmi felmérés Európában.

Messing Vera és Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársai több adatfelvételi kört elemeztek, és az eredményeket a Friedrich Ebert Stiftunggal együttműködésben publikáltak. Tanulmányaikban többek között azt vizsgálták, hogyan hatott a 2015-2016-os migrációs válság az európai társadalmakra, és milyen tényezőktől függ, hogy az emberek elfogadóan vagy elutasítóan viselkednek a bevándorlókkal szemben.

Az ESS legújabb, 2018-2019-es adatai nyár elején váltak kutathatóvá, és a mostani körből vált igazán világossá, hogy mennyire tartósak azok a trendek, amiket a migrációs válság öt évvel ezelőtt elkezdett kirajzolni. Abból a szempontból is nagy várakozás előzte meg az adatokat, hogy egyszerre 31 ország még sohasem csatlakozott a felméréshez: többek között a bevándorlási diskurzus szempontjából kulcsfontosságú Olaszország, több ex-jugoszláv állam (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina) és a visegrádi országok közül Szlovákia is hosszú idő után újra vagy először vett részt felmérésben.

A Qubit a szerzőket kérdezte arról, hogy miért csapódik le másképp a migrációs válság Kelet-és Nyugat-Európában; illetve mi az oka annak, hogy míg az elmúlt öt évben a régi tagállamokban a harmadik országbéli bevándorlók megítélése nem változott vagy javult, addig Kelet-Európában durván romlott.

Indexált attitűdök

A kutatók a személyes attitűdöket két dimenzió mentén vizsgálták. Az általános percepciós indexet három kérdésre adott válaszból számolták ki; az értékek 0-100 között lehetnek, minél nagyobb a szám, annál kedvezőbb a bevándorlás általános megítélése. A megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk, hogy

• általánosságban mit gondolnak a bevándorlásról;
• a bevándorlás használ-e, vagy inkább árt országuk gazdasági életének;
• a bevándorlók inkább ártanak, vagy gazdagítják az adott ország kulturális életét.

Az elutasítási index pedig, mint a neve is mutatja, azt méri, hogy mekkora az aránya egy adott országban azoknak, akik azt mondják, hogy senkit nem kéne beengedni Európán kívüli szegényebb országokból. (Az értékek itt is 0 és 100 között lehetnek.)

A percepció értelemszerűen a migrációval kapcsolatos általános attitűd mérőszáma, míg az elutasítás a konkrét, kézzelfogható, a szegényebb, harmadik országokból érkezők bevándorlásának megítélésére vonatkozik.

„A legfontosabb tapasztalat, hogy megszilárdult a bevándorlók elutasítottságára vonatkozó Kelet- és Nyugat-Európa közötti törésvonal” – foglalja össze egy mondatban az elemzést a Qubitnek Ságvári. Míg a kelet-európai posztszocialista országokban a társadalom legalább ötöde egyetlen Európán kívüli harmadik országbéli bevándorlót sem engedne be, a legtöbb nyugat-európai országban ugyanez legfeljebb a társadalom 10 százalékára jellemző. A legelutasítóbb a magyar lakosság (57 százalék), mögötte a csehek (42 százalék), bolgárok (40 százalék) és a szlovákok (37 százalék) következnek.

„Míg Nyugat-Európában a várakozásokkal szemben a legtöbb országban nem vagy pozitív módon befolyásolta a 2015-ös migrációs válság a bevándorlókkal kapcsolatos társadalmi attitűdöket, addig a kontinens keleti felén jelentősen romlott a bevándorlók megítélése az elmúlt 5 évben” – állítják a szociológusok.

Nyugat-Európában Ausztria számít a leginkább elutasítónak a bevándorlással szemben, de az ottani arány még így is a legtoleránsabb kelet-európai ország, Lengyelország szintjének felel meg. A lengyel eset a legfrissebb felmérés adatai szerint azért is különösen érdekes, mert náluk szignifikáns elmozdulás történt az elutasítás irányába az előző ESS-felméréshez képest: míg négy évvel ezelőtt a lengyelek attitűdjei a nyugat-európaiak átlagának feleltek meg (10 százalék alatti volt az elutasítás aránya) mostanra 20 százalékra nőtt azok aránya, akik egyáltalán nem engednék, hogy Európán kívüli szegényebb országokból érkezett bevándorló letelepedjen országukban.

„2002-ben még egyáltalán nem volt látható ez a mostanra megerősödő kelet-nyugati törésvonal. Az elutasítás mértéke Magyarországon a portugáliaival volt összevethető, amely időközben az egyik legelfogadóbb európai országgá vált. A két ország népességének véleménye a bevándorlásról V betűként távolodott egymástól az elmúlt közel két évtized során” – mondja Ságvári.

Visegrád összezár

A kutatók szerint az már a legutóbbi ESS-felmérésből kiderült, hogy Nyugat-Európában a migrációs válság ellenére meglepő módon csökkent, vagy legrosszabb esetben is szinten maradt az elutasítás mértéke.

A legfrissebb adatok viszont igazolják azt is, hogy ez a nyugat-európai trend tartós: Finnországban, Franciaországban, Írországban, az Egyesült Királyságban nagyjából 10 százalékponttal alacsonyabb az elutasítás aránya, mint 2015 előtt. Ez az Egyesült Királyság esetében összefügghet a Brexitet követő kiábrándulással: a népszavazás előtt jóval nagyobb volt az elutasítók tábora, de csökkent a kiválás előkészületeinek éveiben. „Ezt a jelenséget az ESS mellett több Nagy-Britanniára vonatkozó kutatás is alátámasztotta” – mondja Messing.

A 2015-ös bevándorlás első számú célországaiban, Németországban és Svédországban a lakosság az integrációs kihívások ellenére továbbra is kiemelkedően elfogadó maradt: Svédországban a népesség 3 százalékára, Németországban pedig az 5 százalékára jellemző egyértelműen elutasító attitűd.

Kelet-Európában a migrációs válság után öt évvel – különösen a visegrádi országokban – egyfajta konvergencia is megfigyelhető. Míg a kiugróan elutasító Magyarországon valamelyest mérséklődött az elutasítás mértéke (62 százalékról 57 százalékra), addig Csehországban a már említett Lengyelországhoz hasonlóan megugrott azok aránya, akik egyetlen bevándorlót sem engednének be az országba szegény, harmadik országból – 31-ről 42 százalékra. A felmérésben először részt vevő szlovákok bevándorlóellenessége szintén beleillik a régiós trendbe. A kutatók szerint érdekes fejlemény, hogy a nyugat-balkáni országokban, ahol az etnikai konfliktusok elevenebben élnek az emlékezetben, a bevándorlókkal szembeni elutasítás szignifikánsan alacsonyabb, mint a visegrádi országokban.

Európai összehasonlításban a magyarok elutasító attitűdje extrém, még olyan nyílt katonai konfliktusban részt vevő országoknál is erősebb, mint Oroszország, Törökország vagy Izrael. „Nálunk 100-ból 57 ember mondja azt, hogy ide már ne jöjjön senki, Svédországban vagy Norvégiában ez az arány az ilyen kutatásokkal a mérhetőség határán mozog: 3, illetve 2 százalék. Nyilván emögött a közbeszéd által közvetített norma áll, vagyis az, hogy míg Magyarországon óriásplakátok hirdették, hogy ez a norma, addig Skandináviában ez továbbra sem elfogadott narratíva” – mondja Ságvári.

Nem változik a bevándorlás megítélése

Míg az európaiak elutasító magatartásában nagyobb változásokat lehet tapasztalni, annak megítélése, hogy a bevándorlás hogyan hat egy ország társadalmára, gazdaságára, kultúrájára, vagyis hogy milyen a bevándorlás általános percepciója, meglehetősen stabil. A felmérés szerint sem a 2008-as gazdasági válság, sem a 2015-2016-os események nem tudták az általános megítélést igazán megingatni.

A kutatók szerint ugyanakkor az is beszédes, hogy hasonló értékfelfogású társadalmakat összehasonlítva mennyire különböző lehet az elutasítás mértéke. Szerbiában, Olaszországban és Szlovéniában például egyaránt inkább negatív a bevándorlás hatásainak az általános percepciója, miközben Szerbiában kétszer akkora a bevándorlók befogadását teljesen elutasítók aránya, mint Szlovéniában. Hasonló a helyzet Lengyelországban és Belgiumban: miközben mindkét országban többségében pozitív a bevándorlás megítélésének mérlege, 100-ból 20 lengyel elutasítja, hogy Európán kívüli szegényebb országból akár csak egyetlen bevándorlót is befogadjanak. Ez a szám Belgiumban csak 100-ból 8.

A magyar adatok ebben az összevetésben is kirívóak: a szlovák értékhez hasonló negatív általános megítélés mellett az elutasítók aránya a magyar lakosság körében majdnem kétszer akkora, mint a szlovákéban.

Magyar okok

Az, hogy a magyar lakosság hagyományosan inkább elutasító, nem új keletű. A megkérdezettek 39 százaléka már 2012-ben sem engedett volna be senkit, aki szegényebb, nem európai országokból jön – ez akkor is kiemelkedő volt európai összevetésben. A kutatók szerint az elutasítás sok mindennel összefügghet: már azzal is, hogy a különböző országokban mást értenek az emberek bevándorlás alatt. Az viszont biztosnak látszik, hogy azokban az országban, ahol nagy számban, nyelvileg keverten élnek különböző származású bevándorlók, a bevándorlókat jobban el is fogadják. A két kutató elemzései szerint ugyanakkor nem az a döntő, hogy mekkora kisebbségi csoportról van szó, hanem inkább az, hogy a többségi társadalom tagjai mennyire érzik a saját helyzetüket megnyugtatónak, biztonságosnak, és mennyire érzik saját státuszukat vagy identitásukat fenyegetve.

Ezen kívül az is releváns tényező, hogy mennyire bíznak az állam és a közintézmények jó működésében, valamint végső soron egymásban. Ott, ahol az emberek nagy százaléka úgy érzi, az élete nincs az ellenőrzése alatt, az embertársaiban és az államban nem bízhat, a megélhetése pedig bizonytalan, azokban az országokban és társadalmi csoportokban jobban félnek a bevándorlástól.

De ahhoz, hogy Magyarországon szinte normává váljon a bevándorlás elutasítása, amelyet életkortól, lakóhelytől, politikai preferenciától függetlenül a társadalom többsége oszt, elsősorban az a nagy dózisokban, éveken át adagolt politikai kommunikáció kellett, amely az Orbán-kormányt a legutóbbi választási győzelemhez is hozzásegítette.

Pártszimpátia és bevándorlás

Ha megvizsgáljuk a pártszimpátia és a bevándorlás elutasítása közötti viszonyt, Nyugat-Európában ez egyértelműen köthető pártpreferenciákhoz. Németországban vagy Svédországban, ahol a legtöbb régióban és társadalmi csoportban magas a bevándorlók elfogadottsága, a jobboldali populista pártok szívják fel a bevándorlásellenesek szavazatait. Kelet-Európában és főként Magyarországon a bevándorlásellenes szavazók megoszlanak a pártok között. „Kiderült, hogy Magyarországon még a baloldali pártok szimpatizánsainak körében is nagyobb az elutasítás, mint Nyugat-Európában a szélsőjobboldali szavazóknál” – így Ságvári.

A magyar lakosság körében a legfrissebb felmérés szerint az összes társadalmi csoportban valamelyest csökkent az elutasítók aránya, de alapvetően a fiatal és középkorú magas jövedelműek körében. Ugyanakkor az sem igaz, hogy csak a városi jómódú fialatoktól és a középkorúaktól várható higgadt vagy empatikus megközelítés – Portugáliában például most a bizonytalan helyzetű, idősebb vidékiek körében csökkent leginkább az elutasítás gyakorisága.

Integrálódási esélyek

A kutatók egy korábbi felmérésükben az ESS aggregált adataiból kiindulva a Nyugat-Európában élő bevándorlók attitűdjeit is vizsgálták. Ennek az elemzésnek az egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy akár az intézményi attitűdjeiket, akár a nyelvhasználatot, akár a saját helyzetük megítélését nézzük, „minden bevándorló csoport integrálódik idővel, függetlenül attól, hogy mely régióból és melyik országba érkezett”.

Messing és Ságvári szerint ugyanakkor az integrálódás sebessége függ attól, hogy a bevándorló mely országban telepedett le, és abban az országban mennyire befogadó vagy elutasító a többség attitűdje, illetve hogy mennyire kiépült az integráció intézményrendszere. Van, ahol 10-20 év kell ehhez, de van, ahol 5 év alatt is komoly változások mennek végbe.

„Három német nyelvű európai ország összehasonlítása során azt találtuk, hogy a komoly közpolitikai programokat működtető Svájcban és Németországban, ahol ráadásul a többségiek európai összevetésben nagyon elfogadóak, sokkal gyorsabban és mélyebben megy végbe a bevándorlók integrációja, mint Ausztriában, ahol kevesebb ilyen jellegű intézményesített kezdeményezés működik, és ahol a népesség is sokkal kritikusabb a bevándorlással kapcsolatban” – mondja Messing.

A kutatók szerint meghatározó a többségi pozitív percepció és az alacsony elutasítás, valamint a működő migrációs közpolitikai intézményrendszer megléte. Már csak azért is, mert azokban az országokban kisebb az elutasítás, ahol létezik ez az infrastruktúra – amelynek létrehozásához és működtetéséhez ugyanakkor szükség van politikai felhatalmazásra a társadalomtól.