Imre ma lenne 69 éves. A férjem: Furmann Imre 1951. október 27-én született Nyékládházán. Tíz éve meghalt. Mire volt elég az ő 59 éve? Nyéki vagánykodás, szavalóversenyek, alsótagozatosan a Ludas Matyi eljátszása. Tizenkét évesen olvasta el Dosztojevszkijtől a Bűn és bűnhődést. Négy év a miskolci „kettes számú ipari szakközépiskola” villanyszerelő osztályában. Szakmai tárgyakból elégséges az érettségin. Így nem veszik fel egyetemre. Két évig dolgozik. Segédmunkás a Lenin Kohászati Művekben, matróz a Nyéki tavon, raktáros a Volánnál, és így tovább. Aztán felveszik a pécsi jogi kar esti tagozatára. Elkezdi, de két hónap múlva behívják katonának. 24 hónap Várpalotán. A leszerelés után újrakezdi a jogot. Közben londiner a Nádor szállodában. Állandóan éjszakás. Bőröndöket cipel és sepri a járdát a Nádor előtt, Pécs főterén. Sokat tanul, jól vizsgázik, átveszik nappali tagozatra. Tagja az egyetem irodalmi színpadának, szerkeszti a Glosszátor című lapot, sokat ír. Ő lesz a Jogi Kar kultúrosa. Statisztál a pécsi színházban. Még egyetemista korunkban összeházasodunk. A diploma megszerzése után a szerencsi, majd a miskolci ügyészségen dolgozik. Később jogtanácsos, aztán ügyvéd. Rendszeresen publikál, verses kötetei jelennek meg. Az irodalmon keresztül kapcsolódik be az ellenzéki mozgalomba. Alapítótagja, lelkes szervezője a Magyar Demokrata Fórumnak. Amikor Antall József a párt elnöke, Imre az országos általános alelnök. Kamaszkorától arra vágyott, hogy vonuljanak ki Magyarországról a megszálló szovjet csapatok, legyen független az ország. Meg azt akarta, hogy legyen szabadság. A politikában, a gazdaságban, a kultúrában, az emberek lelkében és az életükben. Megvalósult a rendszerváltás. Kivonultak a szovjet csapatok. Szabadság lett. Győzött az MDF. Rengeteg energiát, időt, munkát fektetett ebbe Imre. Örült, hogy sikerült. Aztán abbahagyta a pártpolitizálást. Jogászként dolgozott. Megalapította és vezette a NEKI-t, az ország első kisebbségi jogvédő irodáját. Végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyetteseként dolgozott. Könyvei jelentek meg. Kitüntetéseket kapott. De ami mindennél fontosabb: szerette az embereket. Mondogatta ugyan, hogy az emberiséget könnyű szeretni, de az egyes embereket nehéz. És ő mégis. Bízott bennük. Úgy vélte, hogyha hagyják az embereket szabadon élni, akkor képesek magukról gondoskodni, képesek emberhez méltó életet élni. Ezt tartotta a legfontosabbnak. Emberhez méltó életet, mindenkinek. Méltóság és humor – ezt a kettőt kell megőrizni. Erre tanította Dávidot, a Fiunkat is. Aztán 27 évesen meghalt Dávid. Imre még négy évig élt.
59 év. Milyen kevés, és mégis: mennyi nevetés, mennyi jó szó, mennyi vers belefér. Cselekvés, munka, alkotás. A szabadságért. Az emberhez méltó életért.
Miskolc főterén még pár napig látható a rendszerváltásról szóló installáció. Négyoldalú papírhasáb. Egyik oldalán a Lenin szobor, a kohászat előtt. A másikon a hűlt helye. A harmadikon Antall József, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök. A negyedik (első?) oldal tetején Imre fotója. Néz, figyel. Alatta a szöveg – nem lényeges. A kép róla megmarad. Bennem, s talán még némelyekben. És egyszer majd úgyis minden a helyére kerül.