Súlyosabb lett a bűncselekmény: emberkereskedelem – Több tucat nőt vitt nyugati
szexmunkára a taktaszadai maffia. Az első fokú ítélet szerint a borsodi futtatók
bűnszervezetet alkottak, hogy kizsákmányolják a nehéz sorsú lányokat. Sokszor szerelmet,
közös jövőt ígérve vették rá áldozataikat a munkára és keresetük átadására. Ez az első olyan
nagy ügy, ahol a bíróság is kimondta, hogy az érzelmi kiszolgáltatottság kihasználása nem
kerítés vagy kitartottság, hanem sokkal súlyosabb bűncselekmény: emberkereskedelem.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője közölte: az emberkereskedelem, alapesetben
egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, szemben a kitartottsággal, amely
három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett. Ehhez pedig jöhetnek még pluszban a
minősítések – tette hozzá korábban a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Ha például
bűnszervezetben, fenyegetéssel vagy adott esetben 18 évesnél fiatalabb áldozatot
dolgoztatnak szexmunkásként, azért már akár 25 évet is ki lehet szabni. Régebben
emberkereskedelmet csak akkor állapítottak meg nagy ritkán a bíróságok, ha bizonyítható
volt, hogy a stricik szó szerint adták-vették egymás közt a portékát. Ma már ehhez elég, ha a
lány kiszolgáltatott helyzetét használják ki. A kizsákmányolás a kulcsszó.
Emberkereskedelem az is, ha valaki toboroz, szállít, elszállásol, bújtat egy
prostituáltat.

DUNA TV