Brutális lakbéremelést kapnak a nyakukba a miskolci bérlők a városvezetéstől – erről írt hétfőn a Magyar Nemzet. A cikk szerint a Borsod megyei város balliberális vezetése drasztikusan megnövelte az önkormányzati lakások bérleti díját Miskolcon, amivel több ezer polgárt sodornak a fizetőképtelenség szélére.
Többek között a miskolci cementgyár egykori dolgozóit, akik közül van, akinek 50 százalékkal vagy akár a duplájára is nőhetnek a havonta fizetendő lakhatási költségei.
A döntés szerint emellett januártól a lakóknak kauciót is fizetniük kell,
amit az önkormányzat nemcsak az új bérlőktől hajtana be, hanem visszamenőleg azoktól is, akik évtizedek óta élnek az önkormányzati lakásokban.
A lakók közül az M1-nek többen arról beszéltek, hogy ha a kaucióval együtt kifizeti az új bérleti díjat, akkor szinte semmi sem marad a nyugdíjukból.
A bérlők szerint ráadásul az önkormányzat a lakók jelentős részétől jogtalanul kérne kauciót is.
Azt ugyanis a lakásokra kötött eredeti szerződések alapján már sokan ledolgozták a helyi üzemekben.
A bérlakásokat kezelő Miskolc Holding Zrt. az M1 megkeresésére azt állította, hogy a megemelt díjakból a rossz műszaki vagy kiadhatatlan állapotban lévő önkormányzati lakásokat újítaná fel a városvezetés.
Azt írták: a befolyt összeg 60 százalékát fordítanák rekonstrukcióra,
válaszukból az viszont nem derült ki, hogy a bérlőktől beszedett pénz többi részét mire költenék.
A miskolci Fidesz–KDNP-frakció szerint az is elfogadhatatlan, hogy a felújításokat a rászoruló lakókkal akarják megfizettetni.
Soós Attila kormánypárti önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a baloldali városvezetésnek erre akár pályázati forrásokból vagy a városban befolyt adóbevételekből is lenne lehetősége.
Mint mondta,
a döntés 3800 lakást és több ezer miskolcit, köztük a nyugdíjasok mellett több száz kisgyermekes családot is érint, akikkel az ügyben az önkormányzat nem egyeztetett.
Közben a kormánypárti képviselők szerdán nem csak a baloldali városvezetés bérlakásokra vonatkozó döntése ellen emeltek szót.
A Fidesz–KDNP képviselői indítványozták azt is, hogy a miskolci önkormányzat a koronavírus-járványra való tekintettel december végéig engedje el a vendéglátósokra és a taxisokra kiszabott közterület-használati díjat és a bérleti díjak egy részét is.
(…
) Nehéz sorsunkban nem volt segítség, kohászatunk így oda lett.
Vasgyári munkás, ó büszkeségünk, keserűség lett az életed.
(…)
Nehéz sorsunkban ma sincs segítség, jó Káli Sándor több lovon ül.
Míg Fedor Vilmos alpolgármester kocsonyabálon he-hegedül.
(…)
Súlyos a számla: fizetnünk kell! Vízműnek annyi, multi viszi el.
Sok könyvvizsgáló dolgozott rajta, míg eladhatta Szűcs Erika.
(…)
Szép városunkat még szebbé tesszük, és nem ürül ki közben zsebünk.
A jót is jobbá tehetjük együtt, ha akaratod közös velünk.
(…)”
ez a lakbér- izé még a fideSStől is durva lett volna , szegyeljétek magatokat és közben markoljátok fel a bizottsagi, kordinatori és izémizé sportallasokbol a pénzt , es szeretnem megtudni, h a “kepviselok” ( bruhahaha) milyen aldozatot hoztak,hoznak ebben az állitolag nehez helyzetben
8 sportállásra tartottak igényt, de beérték öttel. ??
Nem tudtad, kedves szövetséges?
„Ottó ütött, talált ötöt, ez volt a példamondat, itt a tó, itató”
Erre szavaztatok!
Halmainak és a többi szoclibnek kell a zsozsó, hogy tudják támogatni Gyurcsótányt,no meg jusson párszázmillió
a kis családnak is. Rájuk szavaztatok, fizessetek ingyenélő komcsik!!! Legközelebb majd gondolkoztok és nem felejtitek el, hogy mi volt 2010 előtt.
Veres vicinálisáról szól a dalom.
Újra indult, miskolci szárnyvonalon.
Egyetlen, túlfűtött vagonba.
Bumlizik az összes kommunista!
Veres szoknyás, vén kofák!
Árulnák az avitt, portékát
Eladnák a megzápult eszmét!
Akad, kinek kell még?
Rozsdás vasút, keskeny vágányú
Rajta utazik: a sok vén, bárgyú!
Vágányuk csak madzagvasút!
Madzagjuk még tartja magát!
Mint elrongyolódott, eszme gatyát!
2020. 11. 04.
Megkapták a megérdemelt jutalmat, szavazóik hülyeségükért!
Egyik szar, másik kaki,
Szavazzon hát, az, aki
Ütődött, vagy eszement!
Akit becsapni még, belehet!
2002 Horn nagygyűlésre, írtam!