Számos késő esti és kora hajnali, valamint az összes éjszakai járat közlekedtetését megszünteti az MVK Zrt. Miskolcon a vendéglátóhelyek este 11 órási bezárását előíró kormányrendeletre hivatkozva. Az intézkedés a város számos területét, így a gerincvonalakat is érinti.
Ezzel az a fő probléma, hogy saját helyszíni felmérésünk alapján ezen járatok nagy részét munkából hazafelé igyekvő, illetve kora hajnalban munkába induló utasok is használják.
Az igaz, hogy jelen ideiglenes helyzetben az érintett járatok utasszáma megcsappant, azonban messze NEM 0 utassal közlekednek.
A megszüntetéseket az MVK Zrt. a – többek között egyesületünk részvételével működő – Közösségi Közlekedési Munkacsoport kihagyásával készítette elő, a tervek megismerését követően pedig elmondtuk, hogy ezt a tervezetet semmilyen formában nem tudjuk támogatni, illetve az is, hogy az érintett járatok ilyen útvonalon és ekkora járművekkel történő ellátása az éjszakai órákban valóban nem gazdaságos, ezért fontos hogy a közeljövőben találjunk erre hatékonyabb megoldást.
Ennek a problémának a kezelését kisebb méretű autóbuszok (folyamatban lévő midi busz beszerzés, de akár bérlés vagy kisbuszos külső szolgáltató bevonása), valamint az éjszakai igényekre specializált összevont útvonalak és igényvezérelt szolgáltatások (csak akkor indul el és csak addig megy a busz, ameddig van utas) alkalmazása jelentheti.
Kértük, hogy a szóban forgó járatok ne kerüljenek megszüntetésre addig, amíg el nem készül egy a késő esti, éjszakai és kora hajnali igényeket hatékonyan és gazdaságosan kiszolgáló éjszakai vonalhálózat és menetrend. Sajnos az előzetes figyelmeztetéseinkkel nem értünk cél, így most már az utasokon a sor, hogy kiálljanak a haza és munkába jutási lehetőségeikért.
Az MVK által választott teljes megszüntetés is csak alig kimutatható megtakarítást jelent egyébként, és az általa remélt nyereség meglátásunk szerint messze elmarad azoktól a káros hatásoktól, amelyet ezzel a MVK Zrt. generálni fog saját maga, valamint utasai és tulajdonosa számára.
Az intézkedést szakmailag károsnak tartjuk és semmilyen formájában nem támogatjuk.
Az MVK közleménye alapján az is félő, hogy nem ideiglenes, hanem végleges intézkedésről van szó, valamint a kieső költségvetési tételek (állami támogatási és önkormányzati finanszírozási megvonás) is további, drasztikusabb lépések rémét jelezhetik előre.
Így nagyon nehéz szakmai munkát végezni.
Biztosan az okos holding vezetői, meg bartagyurika dolgozta ki ezt a remek megoldást. Igy többet lehet XXXXXXXXXXXXXX, meg tudják fizetni a garázskiraly tiszteletdiját is.
Bezzeg a fidesz uralom idejében minden nagyon f@sza volt, nem ritkítottak és szüntettek meg járatokat! Nem tették tönkre az MVK-t!
Előbújtak már a fidesz-csótányok! Már vártam, hogy mikor buknak rá a hírre, mint gyöngytyúk a takonyra! Lehet fröcsögni talpnyalók!
Nem, kisfiam! Arra már nem emlékszel, hogy a kurmány nemrég vonta el a támogatást a városi tömegközlekedéstől, miközben újabb milliárdokat dobál ki stadionokra?
Az nem zavar b+? Sz@rban a gazdaság, orbán pedig szórja az lóvét értelmetlen f@szságokra, kitömi a haverokat! Apropó! Hol van a 2000 milliárd forintos támogatás, melyet tavasszal kapott az ország az Uniótól? A haverok zsebében landolt szokás szerint!
Hadd idézzek egy szösszenetből:
A bolsi…
„De miről ismerszik meg a bolsi?
Mindenekelőtt három dologról.
Vagy arról, hogy nem igazat mond.
Vagy arról, hogy igazat nem mond.
Vagy pedig arról, hogy nem mond igazat.
Valahogy soha nem az igaz szökken ki foga kerítésén. Nem ehhez van szokva. Nem ezt tanulta. Nem ezt szívta magába az anyatejjel. Ő mindig valami nagyot mond. Tehát a nagyotmondás művésze ő. Mert a bolsi egymaga is több. Több a soknál.
Az igazi bolsi igazi átváltozó művész is egyben. Számtalan alakban képes feltűnni. Kiválóan alkalmazkodik minden helyzethez. Ha kell, szocialistább a szocialistánál; ha kell, tökösebb a tőkésnél; ha kell demokratább a demokratánál. Ismeri a dörgést. Imádja megbundázni a dolgokat, mert azt tanulta, hogy kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda. Az ilyen nyelvtársunk nemcsak kurvának rafinált, hanem rafináltnak is kurva. ..”
„Stadionok” ( uszodák, lovardák, stb) 10 év alatt a Gyurcsány álta felvett giga IMF hitel 6%-a
„A végső szót a vidéki közlekedési társaságok államosításáról a pénzügyminiszter mondja majd ki – véli a szakértő. Palkovics László innovációs miniszter jövő márciusra kidolgozhat bármiféle működtetési és finanszírozási modellt, de ha a számítások azt mutatják, hogy nagyon sok pénzt kellene beletenni a kormánynak az átvétel után például a buszpark, a buszállomások fejlesztésébe, akkor nem biztos, hogy meglépik az államosítást. ” /leisztingerNÉPSZAVA/
Nem csak stadionokra, hanem zsidó temetők helyrehozatalára is szórja a pénzt a „keresztény-demokrata” kormányzat, még a Szent Anna temetőben sírhely karbantartás címen kellene fizetni!
Felháborító antiszemitizmus, kifejezetten keresztény ellenes!
Ez lenne a „keresztény-demokratikus” kormány??
Téged vajon ki fizet, hogy ilyeneket firkálj?