A MOK péntek este tette elérhetővé azt a levelet, amelyet csütörtökön küldött a kamara országos elnöksége Pintér Sándornak.
A kamara emlékeztet arra, hogy a kormány azt kommunikálta szerdán, hogy a törvény és a végrehajtási rendeletek kidolgozásába bevonta és bevonja a kamarát. Az előbbit kénytelenek cáfolni és azért, hogy az utóbbi a valóságnak megfeleljen, valódi egyeztetéseket sürget a MOK.
Tudomásunk szerint a rendeletek nem kidolgozás alatt állnak, hanem már gyakorlatilag készen vannak
– írta a kamara, amely azt kéri Pintér Sándortól, hogy írja meg e hét végéig az egyeztetések menetét, ahol érdemben járulhat hozzá a szervezet a törvény módosításához és a rendeletek kidolgozásához. „A törvény hatályba lépésének időpontja már így is alig teszi lehetővé az érdemi konzultációt. Ugyanígy, a háziorvosi és fogorvosi alapellátást illetően is nagyfokú a bizonytalanság, a kollégák nem tudják, hogy milyen jövő vár rájuk. A kamara az eddigieket nem tekinti korrekt partneri együttműködésnek” – szól a levél.
Arról is szól a levél, hogy idehaza a koronavírus járvány súlyosbodik és további drámai terjedése várható.
A kórházban és lélegeztetőgépen lévő betegek száma egyre nő, a Covid-osztályok kritikus állapotú betegeit már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el
– írta az elnökség a levélben, majd hozzátették: a kormány intézkedései váratnak magukra.
Valami teljesen összekuszálódott a kormányzati koronaoldal adatai között
Borsod megyében egyetlen nap alatt 1623-mal nőtt a fertőzöttek száma, ami 33 százalékos növekedés.
A tegnapi 4836 helyett ma már 6459 szerepel a térképen a megyénél. Ez még akkor is kiugró szám, ha az összes, más megyéből levont fertőzöttet ide számolnánk.
Összesen az egész országból hivatalosan egy nap alatt 3878 új fertőzöttet jelentettek ma reggel. A térkép alapján ennek 42 százalékát Borsod megyében regisztrálták, ami aligha valós szám, vagy ha igaz, akkor komoly baj van a megyében.
„Egész addig, amíg a halálozási számok nem kezdenek emelkedni, márpedig egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül megvédeni az időseket, addig föl sem merül az a gondolat, hogy az iskolákat korlátozni kellene” – nyilatkozta a köztévének még szeptember 12-én Orbán Viktor miniszterelnök. Azon a héten 13 áldozata volt a járványnak. A mostanin már 30-szor annyi, 394.
Végül a patológusok.