Földalatti kisvasút és lábon álló medencék is szerepeltek a Miskolctapolca ihlette tervekben, ám a valóság közbeszólt.
Egy téli napon, 1908-ban három magyar geológus sétált a Gellért-hegy lábánál. A Duna jégpáncélját nézték, és észrevették, hogy az nem mindenhol fagy be, bizonyos helyeken (a rakparton található hóval együtt), foltokban megolvad. Az akkor megkezdett vizsgálatok bizonyították, hogy a hegy gyomrában komoly mennyiségű gyógyvíz található, melynek ún. szökevény folyásai találtak utat a Dunáig. Bálás Jenő 1934-ben a Magyarhoni Földtani Társulat Hydrológiai Szakosztályában már egy, a hegy gyomrában kialakítandó, elképzelt barlangfürdőről tartott előadást. A bányamérnök ugyanis rájött, hogy a hegy alatti forrásból eddig kinyert víz – a szállítás folytán – veszített előnyös képességeiből, ami csak a helyben történő hasznosítással lehetne elkerülhető. Ám a dolog ekkor még hosszú időre lekerült a napirendről.
Egészen pontosan több, mint 3 évtizedig nem beszélt senki a Gellért-hegyi barlangfürdőről, ám a hatvanas évek második felében változott a helyzet. A főváros egyik legfontosabb fürdője, a Gellért kezdett kifogyni a gyógyvízből. Ez az intézmény egy jóval régebben talált forrásból kapta a melegvizet, melynek szállítási kapacitását maximálisan ki is aknázták. A fürdő forgalma azonban eddigre a nyolcszorosára nőtt, a harmincas évekhez képest, így mind gyakrabban akadozott a melegvíz utánpótlása. A Gellért-hegyi források vizsgálata már megállapította, hogy a korábban említett szökevények naponta 5-8 ezer köbméter(!) gyógyvizet szállítanak a Dunába, mely így értelemszerűen veszendőbe ment. A megnövekedett igény itt találkozott egy kínálkozó lehetőséggel, és a szakemberek lázasan kezdték keresni a szökevényforrások megzabolázásának módját.
Hamarosan felmerült az ötlet, hogy a hegy gyomrában egy alagúttal kellene elzárni a folyó felé igyekvő források útját, mely egyben a közeli fürdőkbe vezethetné az összegyűjtött vizet. Az újonnan létrejött táró a rakpart vonalával párhuzamosan, 960 méteres hosszúságban futott volna a hegy alatt a Gellért fürdőtől a Rácz fürdőig. Ekkor került elő újra a Gellért-hegyi fürdő ötlete, a miskolctapolcai létesítmény lehetőségeit továbbgondolva. Az 1959-ben megnyitott vidéki fürdő ugyanis bizonyította, hogy komoly turisztikai vonzerőt jelenthet egy ilyen unikum. A barlangrendszer kiépítése így végül 1968 novemberében meg is indult.
A tervek szerint az említett folyosót, mely a Gellért- és Rácz fürdőt kötötte össze, fülkék feltárásával és kialakításával építették volna barlangfürdőrendszerré, melyben különböző hőfokú medencék és melegbarlangok kaptak volna helyet.
A számítások szerint a környék fürdőinek – az akkor tervezett tabánit is ideértve – vízellátása mellett a hegy még ezt az objektumot is könnyedén elláthatta volna a 2 millió köbméterre becsült gyógyvíztartalmával. A munkálatokat az eredeti elképzelések szerint 1975-re fejezték volna be. Néhány hónappal a tervezett átadás előtt, 1974 végén azonban módosítottak a terven, mely így jóval látványosabbá válva egy ideig feledtette az előző ígéreteket.
Ekkor már nem elégedtek meg azzal a ténnyel, hogy a fővárosi barlangfürdő önmagában is egyedi és igen attraktív lenne, még azt is fokozni akarták. Többé már nem a barlangba vájt medencékről, hanem a kádakhoz hasanlóan saját lábukon álló, de több tucat embert fogadó alkalmatosságokról fantáziáltak. Emellett az ekkorra elkészült főbarlang építésénél használt csillék sínpárjának is új funkciót találtak. Ezek képezték volna az alapját a Ráczot a Gellérttel összekötő, földalatti kisvasútnak.
Ez a sínpár lett volna a kisvasút alapja…
A valóság azonban közbeszólt.
A megvalósítás eddigi része világossá tette, hogy a tervekben szereplő fürdő kialakítása munkaigényben és pénzben is vállalhatatlan terheket rótt volna az országra, a felismerés nyomán pedig el is fogyott a kezdeti lendület. Az eredtileg tervezett, a szökővizek begyűjtését végző tároló ugyan teljesen elkészült, és a mai napig gondoskodik a környék fürdőinek vízellátásáról, a fürdő további részei azonban örökre az asztalfiók rabjaivá váltak. A tároló ma is látható – lenne – a hegy gyomrában, ám üzemi terület révén a közönség számára nem látogatható. A Gellért-hegyi barlangfürdő terve pedig bekerült a kommunista rendszer lázálomterveinek dicsőségcsarnokába, sok más, nagyotmondásra épülő elképzeléssel együtt.
További érdekességekért, nettó-retró életérzésért tekintse meg Facebook oldalunkat!