A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire.
Idén július végén Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett látogatása során arról beszélt, hogy több száz millió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban. Ma érkezett a bejelentés, hogy a dél-koreai Doosan második európai gyárát is Magyarországon építi fel, mégpedig Tatabánya mellett.
A tatabánya melletti 75 milliárd forintos beruházással 200 új munkahelyet teremtenek, a kormány a beruházást vissza nem térítendő támogatással segíti, ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első százmillió euróból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták.
A Doosan 125 éves múltra tekint vissza, a világ egyik legrégebbi és legnagyobb elektromos autóipari beszállító vállalatának számít. Az elektromos akkumulátorokhoz gyárt rézfóliákat, és a világ több mint 40 országában több mint 40 ezer munkatársat alkalmaz. Az első magyarországi gyára 10 ezer tonna rézfóliát gyárt évente, a második gyár építésével ez 25 ezer tonnára emelkedik – tette hozzá.
Az egyik legnagyobb rézfólia gyártási kapacitás kontinentális értelemben, itt Magyarországon jön létre,
mondta Szijjártó Péter.
Ennek a gyárnak a jelenléte tovább erősíti Magyarország pozícióját az autóipar modernkori időszakában, tovább erősödik a magyar autóipar, amely ma 30 százalékát adja az összipari kibocsátásnak, 90 százalék feletti exporthányaddal működik az ágazat – jegyezte meg. A miniszter közölte, hogy tavaly a koreai vállalatok az országba érkező összes beruházás 50 százalékát hozták, és az összes újonnan létrejött munkahely 30 százaléka a koreai vállalatokhoz kötődött.