A BEJRÚTI MALÉV-KATASZTRÓFA TITKAI •
Feketedoboz-díj
Továbbra is hallgatás övezi a három évtizede Bejrút közelében a tengerbe zuhant Malév-gép ügyét, pedig szinte kizárt, hogy ne lennének róla hírszerzési és nemzetbiztonsági adatok.
Noha a múlt heti filmszemlén bemutatott alkotás már a második olyan dokumentumfilmes próbálkozás, amely megkísérelte feldolgozni a libanoni főváros közelében 1975-ben – feltehetően – lelőtt Malév-gép katasztrófáját, és az esetről számtalan cikk mellett már a parlamentben is több vita zajlott, a történtek megismerésében továbbra sincs áttörés. Ma sem lehet szinte semmit sem tudni a baleset okairól. A repülőgép roncsai a tenger mélyén fekszenek, habár sokan vannak, akik azt gondolják, talán a roncs kiemelése és átvizsgálása – például a hangrögzítő berendezések vizsgálata – segíthetne tisztázni az ügyet.
A legszorgosabb kutakodó az egyik életét vesztett stewardess férje, az Angliában élő Németh László, aki több országgyűlési képviselőt is rávett az ügy támogatására. Végül úgy tűnt, eredményt ér el: Kékesi Tibor szocialista képviselőnek sikerült a 2005-ös költségvetési törvényhez egy módosító indítványt elfogadtatnia, amellyel 100 millió forintot biztosított a parlament egy kegyeleti alap létrehozásához. A képviselő beadványában meghatározta azt is, milyen célra fordítható az alap részére adott összeg: a roncsok feltárására, az elhunytak földi maradványainak felkutatására, hazaszállítására és végtisztesség adására. A képviselő számításai szerint ez mintegy 800 millió forintba került volna, ami úgy jött volna össze, ha a magyar állam 100 milliója mellé más államoktól és civil szervezetektől is érkezik felajánlás.
A nagy ívű tervekhez képest az alapot kezelő Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztérium (GKM) tavaly decemberben úgy döntött: a rendelkezésre álló pénz nagy részét, mintegy 60 millió forintot szétoszt a még élő hozzátartozók között, míg a fennmaradó 40 millióval még nem tudni, mi lesz. A dokumentumokból kitűnően a GKM-nek persze úgy hiányzott ez az ügy, mint púp a hátára. Próbált is szabadulni tőle, Dióssy Gábor államtitkár 2005 augusztusában levelet írt Szilvásy Györgynek, a Miniszterelnöki Hivatal akkori államtitkárának, vennék át tőlük az ügyet. Mindezt pedig azért, mert Németh László az államtitkárral történt találkozóján – Dióssy levele szerint – nemcsak a roncsok kiemeléséről beszélt, hanem felvetette a magyar állam felelősségét „a légi járat előkészítésével, biztonságával, a katasztrófavizsgálat megállapításaival és a biztosítási kérdések rendezésével” összefüggésben.
A kancellária persze nem akarta nyakába venni az ügyet, a GKM pedig Kékesi Tibor képviselővel összhangban úgy döntött, hogy a kegyeleti alapot a hozzátartozók szerveződésének kezelésére bíznák. Ehhez – mint azt Kóka János akkori gazdasági miniszter egy tavaly szeptemberi levelében kifejezésre is juttatta – „egységes és artikulált” véleményt vártak el. Ezért Németh László szervezésében az érintettek alapítványt hoztak létre. Hiába: a GKM nem várta meg az egységes álláspont kialakítását, mivel a hozzátartozók többsége időközben elfogadta a minisztérium ajánlatát, az egyszeri kifizetést. Igaz, hogy ez ellentétes volt az eredeti képviselői kezdeményezéssel, amely nem szólt a pénz ilyen felosztásának lehetőségéről, ám Garamhegyi Ábel államtitkár egyik tavaly év végi levele szerint mind Kékesi Tibor, mind jogi szakértőik úgy foglaltak állást, hogy a törvény céljaival ez is összhangban álló megoldás.
„Idős, megfáradt, beteg emberek vagyunk mindannyian, akiknek az életét kettétörte ez a tragédia, és nem látunk semmi garanciát arra, hogy egyszer végre kiderüljön az igazság. Ha most kapunk egy kis pénzt, azt olyan dolgokra tudjuk költeni, ami megkönnyíti hátralévő éveinket” – indokolta a HVG kérdésére Kvasz Károlyné, a lezuhant gép másodpilótájának özvegye, miért fogadták el a GKM ajánlatát. Németh László viszont felháborodott a tárca eljárásán, mint elmondta, őt a „repatriálás, a katasztrófa okainak kiderítése és a felelősök megbüntetése” érdekli, s azt sem tartja kizártnak, hogy bírósághoz fordul az ügyben.
Valószínűleg mások is perelni fognak. A HVG megtalálta a lezuhant gép holland utasának leányát, Francine Van der Veldét, akitől megtudtuk, hogy keresik a kapcsolatot a gépen utazott nyugat-európai áldozatok hozzátartozóival, s nem kizárt, hogy együtt lépnek fel egy esetleges perben. Az asszony emlékei szerint csak lassan és kevés információt kaptak a magyar hatóságoktól, ráadásul az sem volt mindig igaz. Például úgy tudták, hogy mindenki a hullámsírban lelte halálát, s nem kaptak tájékoztatást arról, hogy a holttestek mintegy fele előkerült. Halotti bizonyítvány híján bírósággal kellett kimondatni a holttá nyilvánítást, ami két évükbe került, és rengeteg hátránnyal járt, például addig nem tudták használni a család megtakarított pénzét.
A GKM eljárása közvetve annak is gátat vethet, hogy minél több előkerüljön a baleset nyomán keletkezett iratanyagból. A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál például azt mondják, náluk minden légi közlekedési baleset iratanyaga megtalálható, egyet kivéve: a bejrútit. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter pedig azt a választ adta Répássy Róbert fideszes képviselő kérdésére, hogy sem az Információs Hivatal, sem a Nemzetbiztonsági Hivatal nem rendelkezik az esetről korabeli dokumentumokkal és műveleti adatokkal. Ha ez így van, akkor ezeket a dokumentumokat valamikor megsemmisítették, hiszen szinte kizárt, hogy a közel-keleti térségben ne tevékenykedtek volna magyar hírszerzők, akik egy ilyen, nagy politikai horderejű üggyel kapcsolatban biztosan jelentettek. Magyarországi nemzetbiztonsági adatoknak már csak azért is keletkezniük kellett, mivel az eredeti tervek szerint a gépen utaztak volna a járatra Budapesten felszállni készülő, ám a gépről végül is lemaradt magas rangú palesztin küldöttség tagjai.
PUSZTAI LÁSZLÓ
hvg
Szerző: Pusztai László
Kulcsszó: kárpótlás ź; légi közlekedés ź; légikatasztrófa ź; történelem ź
Szervezet: MALÉV Rt. ź
Földrajzi név: Magyarország ź
Műfaj: cikk ź
Rovat: Társadalom ź
Dátum: 2008/02/16
Az alábbiak szó szerinti idézetek bírósági jegyzőkönyvekből:
– Maga szexuálisan aktív?
– Nem, én csak ott fekszem.
– Mikor van a születésnapja?
– Július tizenöt.
– Melyik évben?
– Minden évben.
– Ez a myasthenia gravis befolyásolja a memóriáját?
– Igen.
– És milyen módon befolyásolja a memóriáját?
– Nem emlékszem.
– Szóval elfelejtette. Mégis, tudna egy példát mondani valamiről, amit elfelejtett?
– Hány éves a fia, aki magával lakik?
– Harmincöt vagy harmincnyolc, nem tudom pontosan.
– Hány éve lakik magával?
– Negyvenöt.
– Maga a helyszínen volt, amikor ezt a képet csinálták magáról?
– Szóval a teherbe esése napja augusztus 8?
– Igen.
– És maga mit csinált ez alatt?
– Szóval van három gyermeke, igaz?
– Igaz.
– Hány fiú?
– Egy sem.
– Hány lány?
– Hogy végződött az első házassága?
– Halállal.
– Kinek a halálával?
– Tudna egy személyleírást adni az alanyról?
– Közepes magasságú, szakállas.
– No vagy férfi?
– Tehát azt mondja, hogy a lépcső lefelé vezetett a pincébe?
– Igen.
– Lehetséges, hogy ugyanez a lépcső felfelé is vezetett?
– Doktor úr, hány boncolást végzett hullákon?
– Minden boncolást hullákon végzek.
– Kérem, hogy minden válasza legyen orális, rendben? Milyen iskolába járt?
– Orális.
– Emlékszik hogy mikor vizsgálta meg a holttestet?
– A boncolás kb. este 8:30-kor kezdődött.
– És Kovács úr halott volt ebben az időpontban?
– Nem, ott ült az asztalon, és csodálkozott, hogy miért boncolom.
– Doktor úr, mielőtt elkezdte a boncolást, ellenőrizte az egyén pulzusát?
– Nem.
– Ellenőrizte a vérnyomását?
– Nem.
– Ellenőrizte a légzését?
– Nem.
– Tehát lehetséges, hogy az egyén életben volt, amikor elkezdte a boncolást?
– Nem.
– Miért olyan biztos ebben, doktor úr?
– Mert az egyén agya az asztalomon volt, egy üvegtartályban.
– Mindennek ellenére, mégis, lehetséges az, hogy az egyén életben volt?
– Igen, lehetséges hogy az egyén életben volt, és ügyvédként praktizált valahol.
Kár volt polgári gépen fegyvert csempészni.