A mostani kormánydöntés ismét a helyi közutakat, valamint az önkormányzati tulajdonú, közforgalom elől el nem zárt magánutakat, tereket, parkokat és egyéb közterületeket érinti. Miskolcon a Régiposta utcában található parkolóház használata is ingyenessé vált, míg a három mélygarázsban – Európa tér, Hősök tere, Patak utca – az általános rend szerint kell fizetni.
A Városgazda munkatársai 135 jegykiadó automatát állítanak át, hogy ne fogadjanak el pénzt („üzemen kívül” állapot). Mobilparkolás alkalmával pedig az ügyfelek a visszaigazoló sms-ben megkapják, hogy „Sikertelen parkolás!”. A városban hozzávetőlegesen 7800 parkolóhelyen lesz ingyenes így a parkolás.
– Azt tapasztaljuk, hogy ha potya lehetőségként kapják az emberek a parkolást, akkor azzal nagy számban visszaélnek: drámaian megnő azok száma, akik tiltott helyen állnak meg autójukkal – fogalmazott Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke. – Teljesen általánossá vált már a belvárosban is a járdára való felállás. Zebrák közvetlen közelében ez kifejezetten balesetveszélyes is. Burkolati jeleket ugyan festettek a városban, de meglátjuk, milyen hatása lesz.
A bicikliseket, gyalogosokat egyaránt képviselő civil szervezet vezetője szerint járványveszély idején különösen fontos lenne, hogy ne változzanak meg jelentősen a közlekedési szokások, az arányok. – Nem látjuk, hogy az állam támogatná a home office munkavégzést, ennek pedig óriási lenne a szerepe a járvány elleni védekezésben, hiszen jelentősen csökkentené a gépjárműforgalmat a csúcsidőben.
– Erősen vitatjuk, hogy egy olyan intézkedés visszafogja-e a járvány terjedését, aminek hatására még inkább az egyéni autós közlekedés felé tereljük az embereket. Ez inkább csak súlyosbítja a helyzetet, hiszen ha többen használnak autót, akkor jelentősen nagyobb lesz a károsanyag-kibocsátás. Az emiatt romló egészségi állapot pedig kedvez a vírusnak. Érdekes módon azok az intézkedések, amik valóban segítenék a terjedés megakadályozását, azok elmaradtak. Gondoljunk például az iskolákban az online oktatásra való átállásra.
Tilosban parkoló autók bírságolása nem lett felfüggesztve ha jól tudom…
,,Érdekes módon azok az intézkedések, amik valóban segítenék a terjedés megakadályozását, azok elmaradtak.” – mégis mik lennének ezek? Megoszthatnád vélünk az összes ötletedet, ne csak ezt az egyet.
Home office elősegítése, felső tagozatosok és gimnazisták otthon tartása, például, de ez csak az, ami nekem első körben eszembe jut. Ez kivonna egy csomó embert az egyenletből, ha csak a közlekedést nézem.
Ha meg nem csak a közlekedést, akkor vásárlási idősáv visszahozatala, sportesemények halasztása és/vagy zárt ajtók mögött tartása, csak hogy a két legegyszerűbbet mondjam. Ezek egyike sem vetné vissza pl a piacgazdaságot, de bazmeg kell a népnek a cirkusz, meg a nyugdíjasoknak az, hogy éjjel-nappal vásárolhassanak. Akkor is, ha beledöglenek.
Mi köte az ingyenességnek a szabálytalan parkoláshoz?
Például az, ami tavasszal is volt. Azzal, hogy nem kell a parkolási díjfizetést ellenőrizni, valamiért átterjedt a parkolóellenőrökről a Miörösökre is és tettek ők is az ellenőrzésre. Hogy miért, azt ne kérdezd, mert nem tudom. Tiszta parkolási vadnyugat volt a belváros.
Szólni kell Palibábnak, hogy intézkedjen hómofiszból, ne csak siránkozzon az elmaradt bevételek miatt.
Az éves parkolási díjat is megemelték a köcsögök 80-ról 100/évre.
Ügyesen gazdálkodnak.
Alaszkai takarmánykrumpli érkezett.
Neked külön félre van téve. Siess.
Veresék tavasszal is sírtak a parkolási bevételek elvesztése miatt, miközben a naplopó rendészet sokszorosát szedhette volna be pofátlan parkolóktól, de nem tette. Mert a munka az büdös nekik, olyasféle a viszonyuk vele, mint ördögnek a tömjénfüsttel.
Szerintetek Kunhalmi Zoltán mennyire független, mennyire civil? Úgyértem szerintetek be lett-e pakolva valamilyen felügyelő bizottságba?
The answer is blowing in the wind. – ha lehetek egy kicsit sejtelmes.