Két hónapja tűnt el Miskolcról a százhalombattai tanárnő, de azóta sem bukkantak a nyomára. Rokonai, ismerősei fáradhatatlanul kutatják, de egyre reménytelenebbnek látszik a helyzet. Pedig egymillió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek. Tóth István, a tanárnő élettársa mesélte el megdöbbentő történetüket.

István, bár Budafokon él, de Görömbölyön született, itt laknak a rokonai, ezért Ritával minden évben ellátogattak a városrészbe. Így volt ez az idén augusztusban is. Azon a bizonyos napon Bükkszentkereszten kirándultak, meglátogatták Szabó Gyuri bácsit, a gyógynövények szakértőjét, délután érkeztek vissza István görömbölyi családi házába. Itt beszélgettek a rokonokkal, István bátyjával és fiával, de Ritát nem kötötte le a téma, ezért sétálgatott az udvaron és a kertben. Istvánék egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az asszony már nincs a portán, azt gondolták, sétálni indult.

Azt tudni kell, hogy Rita 60 éves, Százhalombattán volt testnevelő tanár egy általános iskolában. Azonban Alzheimer-kórt állapítottak meg nála, így idén januárban leszázalékolták. Tájékozódni nehezen tudott, néha zavartan viselkedett, és pánikhelyzetben teljesen leblokkolt, nem tudta, mit kell tennie.