Rövidesen csődbe megy Miskolc?
A díjmentes parkolás miatt a parkoltatással foglalkozó cég több mint 50 millió forintos költsége mellett Miskolc városának 200 millió forintot meghaladó bevételkiesése keletkezett április és július között. Most újra elrendelte a kormány a parkolás ingyenessé tételét – amivel a kerékpárosokat, gyalogosokat képviselő civilek sem maradéktalanul elégedettek.

Április 6-ától tette díjmentessé a parkolást a kormány a világjárvány első hullámában. Miskolcon ez a Városgazda üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeket és a Régiposta utcai parkolóházat érintette. A veszélyhelyzetet július 1-től, tehát szűk 3 hónap után szüntették meg. Ennyi idő alatt több mint 200 millió forint bevételkiesést kellett elkönyvelnie az önkormányzatnak, a városi cég több mint 50 millió forintos költsége mellett – tájékoztatta lapunkat a Városgazda ügyvezetője. Osváth Zoltán hozzátette, nehéz kikalkulálni, hogy az újra kihirdetett veszélyhelyzet hogyan érinti majd a költségvetést.