Skip to content

Ausztriában bezárják a „radikális mecseteket”

Bécsben egy mecsetet érint a pénteken bejelentett intézkedés, amit négy nappal a városban történt terrortámadást követően hoztak. A döntésről az Ausztriai Iszlám Vallási Közösséggel is egyeztettek az osztrák kormány illetékesei.

Elrendelte a „radikális mecsetek” bezárását az osztrák kormány pénteken, a négy halálos áldozatot követelő hétfői bécsi iszlamista terrortámadásra reagálva. A döntésről Susanne Raab osztrák kulturális, és Karl Nehammer belügyminiszter számolt be, miután válságtanácskozáson egyeztettek Ümir Vurallal, az Ausztriai Iszlám Vallási Közösség (IGGÖ) elnökével. Az érintett radikális közösségeket feloszlatják, illetve megvonják működési engedélyüket.

Az APA osztrák hírügynökség szerint Bécsben egy mecsetet érint az intézkedés, de pont nem azt az Ottarking városrészben lévőt, amit a hétfői támadás elkövetője is rendszeresen látogatott. Ez ugyanis nem része az IGGÖ közösségének, ahova összesen 350 mecset és imaház tartozik Ausztria-szerte.

Az IGGÖ eközben a hozzá tartozó mecsetekben tartott pénteki imákon megemlékezett a támadás áldozatairól, ahol arra kérték a muszlim közösséget, hogy álljon ki az igazság, az emberi méltóság és a társadalom sokszínűsége mellett, és ítéljék el a vallás nevében erőszakos cselekményeket elkövetőket.

Hétfőn este az osztrák hatóságok által Kujtim Fejzulai néven azonosított, albán gyökerekkel rendelkező merénylő négy embert – köztük egy német nőt – ölt meg, huszonkettőt megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében, mielőtt a rendőrök lelőtték volna. Kedden az Iszlám Állam magára vállalta a terrorakció elkövetését.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2020.11.07. 14:57

    Mindet be kéne
    zárni, mert tájidegen, mint a muflon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük