Feltárták, mitől lett ekkora barom az Egyesült Államok elnöke

Mary Lee Trump igazán távol áll a nagybátyjától: a Demokrata Párttal szimpatizál, PhD-t szerzett klinikai pszichológiából, és – ahogy azt a családja elől évekig titkolta, bár nem mintha érdeklődtek volna utána – leszbikus. Sok év viszonylagos hallgatás után Mary L. Trump Túl sok és sosem elég, avagy hogyan teremtette meg a családom a világ legveszélyesebb emberét címmel könyvet írt a nagybátyjáról, Donald J. Trumpról, az USA 45. elnökéről, hogy elmagyarázza, az amerikai elnök miért lett ilyen szörnyű ember.

Az ilyen jellegű, családi botránykönyvekben mindig fenntartásokkal kell kezelni az olvasottakat, de a világ első számú bohócának az esetében még akkor is érdemes az ilyesmire rászánni az időt, ha csak a tizede igaz. Amióta az egész világ Donald Trumpra figyel, a könyvben említett abszurd jeleneteknél jóval durvábbakat is láthattunk napi szinten, a könyvben említett, általában nem is annyira súlyos családi emlékek mégis egészen beszédesek a jellemét illetően.

Donald Trump nagyapja Németországból érkezett az Egyesült Államokba, és vissza is akart térni, de nem engedték, így a család az USA-ban maradt. A fia 12 éves volt, amikor a nagyapa meghalt, így a kis Fred az anyjával együtt kezdett vállalkozni, és kitartó munkával építőipari mágnássá küzdötte fel magát.

A későbbi amerikai elnök apja, Fred a szerző szerint gyakorlatilag egy szociopata volt, annak minden tünetét produkálta, Donald Trump anyja pedig állandóan betegeskedett, és szinte csak saját magával törődött.

A családban a lányoknak esélyük sem volt arra, hogy megkapják az elismerést, ahogy a legkisebb fiúval, Roberttel sem törődött senki (kivéve Donaldot, aki szétszekálta az öccsét), egyetlen kivétellel mégsem dacolt senki a családfővel.

Trump bátyja, Freddy – a szerző apja – lehetetlen elvárásokkal szembesült a családfő részéről, aki a sarlatán Norman Vincent Peale „pozitív gondolkodás”-elméletének rajongója volt, és lényegében úgy nevelte a gyerekeit, hogy mindig győztesek legyenek, bármi áron. Állítólag az egész légkör olyan volt, hogy ugyan mindenre volt pénz, mégis olyan bizonytalanságban tartották a gyerekeket, ami alapján valójában szegénynek gondolhatták magukat.

Freddy viszont sosem tudott felérni az apja igényeihez, aki aztán nem is adott neki komoly feladatot a birodalmában. Amikor pedig a fiú emiatt inkább elment pilótának, azt személyes sértésként vette, mondván, egy Trump nem lehet buszvezető a levegőben. Freddy később össze is omlott, kemény alkoholista és súlyos depressziós lett, visszakéredzkedett az apja cégébe, ahol csak megvetést kapott, a családja szétesett, és 42 évesen elvitte a szíve.

A Trump család gyakorlatilag semmit sem adott az özvegynek, habár Fred, a családfő két unokáját is ő nevelte. Donald Trump pedig később még a testvéreit is megpróbálta kitúrni az örökségükből, amit már az – amúgy igazán egyedül Donaldot becsülő – Alzheimer-kórtól leépülő apja sem hagyhatott.

A könyv első fele inkább a bátyjáról, a második viszont már Donald Trumpról szól. Donald a könyv szerint az anyai törődés hiánya miatt és a bátyja elrettentő példáján okulva gátlástalan, agresszív, önző gyerek lett, akit az anyja sem tudott megfegyelmezni, ezzel pedig valahogy sikerült is kivívta az apja elismerését.

Trump olyan gyerek volt, aki addig szekálta az öccsét, hogy egyszer a bátyja egy tál krumplifőzeléket öntött a fejére. (Ez a sztori persze máig bántja.) Felnőttként a 6, 9 és 11 éves unokahúgának és -öccseinek is izomból dobálta a baseball-labdákat, annyira akart győzni, a saját gyerekeivel meg úgy birkózott, hogy a földhöz vágta őket, és addig térdelt rajtuk, amíg kegyelemért nem könyörögtek.

A feleségével, Ivanával korábban kapott, olcsó ajándékokat passzoltak le a családnak, például 2 éve lejárt naptárakat, Freddy felesége pedig egyszer egy luxustáskát kapott, de abban volt egy használt zsebkendő. Donald már elnökként a Fehér Házban egy ünnepi vacsorán félrehívta az öccsét, és szétfeszítette neki a száját, hogy mit szól a fogfehérítéséhez. (Általában is mindenről megkérdezi, hogy nem fantasztikus-e, annyira szomjazza a dicséretet.)

Trump apja is a politikai összeköttetései révén, jórészt állami pénzeken, súlyos adócsalásokkal vált dúsgazdaggá, de az ő vállalkozásai legalább profitot termeltek (a sokszor faji alapon diszkrimináló, nem ritkán rosszul kivitelezett bérházain keresztül).

Donald Trump viszont már csak a nyilvánosságot és a hitelezőket megvezetve reklámozta magát, mint sikerembert, miközben képes volt például Atlantic Cityben három kaszinót is megvenni, amik egymást kannibalizálva váltak súlyosan veszteségessé.

Egy idő után már az apja is rájött, hogy a sikeres üzletember imázsa a legfontosabb, ezért olyanokat mondott nyilvánosan, hogy a fia üzleti érzéke még az övét is túlszárnyalja, pedig már tisztában kellett lennie azzal, hogy a fia az egyik adósságspirálból menekül a másikba.

Az unokahúgának egyszer feladatot is szánt a későbbi elnök: írja meg ő a harmadik, Trumpot magasztaló könyvét. Mary Trump el is kezdte a munkát, kapott is egy irodát, de amikor interjút kért a könyvhöz Trumptól, ahelyett egy 10 oldalas diktált szöveget kapott, amiben Trump olyan nők külsejét szidalmazta, akik elutasították. Végül a kiadó pár hét után elküldte Maryt, aki belátta, hogy még több hét után sem volt fogalma, mégis mit csinál egész nap a bácsikája.

Mary Trump és a bátyja azután került ki végleg a családi körből, hogy a nagyapjuk halála után pert indítottak, mivel kizárták őket az örökségből. Jó ügyvédek híján kénytelenek voltak elfogadni egy, nyilvánvalóan hazug számításokkal megállapított, pár millió dolláros összeget, de afelől semmi kétség sem marad, hogy Freddy Trumpot a szülei és a testvérei is egy lúzernek tekintették, aki méltatlan arra is, hogy az emlékét őrizzék.

Ez viszont nem is maradt következmények nélkül: Mary Trump a könyvben elmeséli azt is, idén hogyan szivárogtatta ki a New York Timesnak az elnök adóelkerülési ügyeit, aminek köszönhetően kiderült, hogy Donald Trump a veszteségeire hivatkozva évtizedek óta alig fizetett adót.

A botránykönyv már a megjelenése napján egymillió példányban kelt el, de a szerző azt írta, nem a pénzszerzés vagy a bosszúvágy motiválta (bár a könyvet olvasva erre sem nehéz gyanakodni), hanem az elmúlt 3 év eseményei. A helyzet ugyanis szerinte ez:

„Ha ezek után a második ciklusát is kitöltheti, akkor búcsút vehetünk az amerikai demokráciától.”