Előkerestem..
Kedves ismerőseim, hölgyek-urak, elvtársak-elvtársnők, kurvák és gengszterek. Remélem senkit nem hagytam ki.
Ja de.. vírustagadóknak és „van vírus de az csak sima megfázás” idiótáknak főleg szól ez most.
Ez az a cucc, a laringoszkóp, amivel szó szerint megmélytorkozzák az embert akkor amikor a gépi lélegeztetéshez endotrachealis intubációt kell végezni. Kicsit olyan mint egy jégvágó, de csak formára. Annak a hajlott izének, amit lapocnak neveznek, a végén meg van egy hercig kis lámpa – az a hosszúkás dolog ott a vékonyabbik részen -, hogy jól lehessen látni mi újság az ember gigájában, hogy meg lehessen látni a hangszálak közti kis rést ahol a tubust át kell vezetni és mellékesen mondjuk azért is jó ez, hogy ne a nyelőcsőbe legyen vezetve a tubus. Mert ha a gyomrát fújják fel az embernek, akkor gyönyörű szépen, a legelső adandó alkalommal onnét visszajön minden ami ott van és aminek normál esetben a segglyukon illene majd távozni a későbbiekben.
Úgy néz ki a móka menete, hogy amikor már a légzési elégtelenség olyan szintjét éri el valaki, hogy az semmilyen egyéb más módon nem kezelhető, akkor szépen kap az illető egy derék adag kábító-fájdalomcsillapítót – dacára annak, hogy jó eséllyel már előtte sem tiszta az agya, lévén kurva nagy önuralom kellene ahhoz, hogy valaki eleve éberen fulladozzon -, majd valami izomrelaxánssal kilövik a maradék spontán légzését is.
Ez az az állapot, amikor ha ott hagynák, akkor egész egyszerűen meghalna mint a pinty. Az amcsi méreginjekciós kivégzéstől annyiban különbözik, hogy ott pluszban még egy vödörnyi káliummal megállítják a szívét is a delikvensnek.
De ugye nem az amcsiknál vagyunk, nem kivégzünk, sőt ellenkezőleg pont az életben maradás a cél. Tehát nem hagyják ott. Hanem ezt az elmés kis eszközt a hanyatt fekvő beteg jobb szájzuga felől bevezetjük az etetőjébe. Majd alkarból és csuklóból előre billenő mozdulattal kvázi ˇ”félrekanalazzuk” a nyelvet, majd a lapocot beljebb tolva a nyelvgyök és a gégefedő között a bal oldali „árokba” – szép neve van, tanuljátok meg, vallecula epiglottica – vezetve megint csuklóból-alkarból billentjük és emeljük. Ekkor feltűnik a hangrés. Ami egy fordított V-betű formának néz ki. Na ezen szépen átvezetjük a tubust, ami egy jó 30 centi hosszú cső, a kellemetlenebbik végén egy kis ballonnal, amit felfújva egyrészt a helyén lehet tartani a tubust, másrészt „tömít” is, harmadrészt meg megakadályozza, hogy ha esetleg gyomortartalom regurgitálna – ez is csodaszép szó, a magyartanárok azt hiszem hangfestőnek hívják – akkor az az embernek a pejslijébe jusson.
Mert a gyomorsav és a tüdő nem barátok. Meg a sok kórokozó sem ami bejutna, hiszen így is van elég a baja a vírustól.
Amikor ez megvan, akkor kezdődik a gépi lélegeztetés. Aminek ezerféle módja van, egy Káma Szútrát lehetne írni ebből is. IPPV, IMV, BIPAP, SIMV, IRV, megafasztudja.. rég tanultam már ezeket. De van róla egy valagnyi szakirodalom, ha valakit érdekel, szívesen kölcsönadom elolvasásra.
Lényegében ez az az állapot amikor már semmi gondja nem nagyon van az embernek, nem is tud arról, hogy bármi gondja lenne. Csak fekszik öntudatlanul, aztán vagy kinyújtja a papucsot ha nincs szerencséje, vagy nem nyújtja ki ha van.
Szerintem egyszerűbb betartani a szabályokat, mosni a kezeket, tartani a távolságot és hordani a maszkot.
Aki akarja az a Tízparancsolatot is betarthatja, de jelen esetben nem ér szart sem.