Folyamatosan ismétlődő Kossuth téri tüntetés szerveződik az SZFE mellett

Tüntetés lesz a Kossuth téren az SZFE mellett szombaton délután ötkor. A szervezők azt kérik, se párt, se civil szervezetek transzparensei ne jelenjenek meg az egyetem autonómiájának visszaállítását követelő tiltakozáson. A szervezők terve szerint az esemény addig ismétlődik meg, amíg a célkitűzések megvalósulnak.

A Facebookon szerveződik a Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntetése, amely a Kossuth téren lesz szombaton délután öt órakor.

 

“Jelenj meg a Kossuth téren, transzparenssel, piros-fehér szimbólummal, fáklyával bármivel ami az egyetem melletti kiállásodat jelképezi! Amatőr és vagy profi előadásokkal(vers, tánc, ének)készülünk Beszédeket nem tervezünk, de ez változhat. Az esemény addig ismétlődik amíg a célkitűzések megvalósulnak” – olvasható a Szolidaritás az SZFE néven hirdetett rendezvény leírásában, hangsúlyozva, hogy a tüntetés a járványügyi szabályok betartásával – maszk-, kesztyű használattal, a távolságtartás figyelembevételével – tartják.

A tiltakozáshoz az újabb lendületet az adta, hogy felfüggesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem őszi félévét Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes:

„A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója az alábbi döntéseket hozta, melyekről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is. Az Alapítvány Kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az Egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható.

A 2020/2021-es tanév 2021. február 1. napjától folytatható, addig oktatási tevékenység az egyetemen semmilyen formában nem végezhető.”

Az első félévben felvett tárgyakhoz tartozó krediteket nem fogadják el, de a kuratórium felkérte az egyetemi vezetést, hogy intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról, hogy az első féléves tárgyak teljesítése biztosítva legyen.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Az alapítvány – amelynek az egyetemmel való egyeztetés nélkül összeállított kuratóriumát az egyetemi diákság, az SZFE oktatói gárdája, a tiltakozásul lemondott szenátus tagsága elutasítja -, arról is döntött, hogy

„Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak.”

Az épületet jelenleg ellenőrző diákok szerint azonban ők továbbra is biztosítják, hogy az oktatás ne álljon le és elutasítják az épület elhagyását.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kancellár levele azt jelenti-e, hogy hétfőig ki kell költözniük a kollégiumból a diákoknak, és az se világos, hogy mi fog történni, ha nem költöznek ki. Legutóbb csak jegyzőkönyvet vettek fel, ha valaki nem hagyta el a szobáját, amikor október közepén Szarka Gábor arra utasította a hallgatókat, hogy az előrehozott őszi szünetben hagyják el az épületeket. A kollégisták akkor birtokvédelmi kérelmet adtak be a VIII. kerületi önkormányzatnak.

A Telex friss híreit itt találja >>>