Az iparűzési adó egy évre szóló felfüggesztését javasolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek vasárnap. Parragh erről az RTL Klub Híradójának nyilatkozott.

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel Rogán Antal miniszter táraságában tárgyalt Parragh Lászlóval. Orbán a megbeszélés után a Facebookon közzétett videójában azt mondta, fontos megbeszéléseken van túl. Orbán arról beszélt, az MKIK elnökét tájékoztatta a várható egészségügyi intézkedésekről (ennek részleteiről nem beszélt, a szombati, egészségügyi szakemberekkel folytatott megbeszélése után annyit mondott, az operatív törzs ülésén várhatók újabb döntések), és elmondta neki is, hogy a vakcina a jó megoldás.

Jó reményeink vannak, látjuk már a fényt az alagút végén.

Miután a vakcináig hosszú hetek telnek el, ezért a gazdasággal is foglalkozni kell. „A vírus ugyanis az embereken kívül a gazdaság szövetét is megtámadja.” Orbán azt mondja, a járvány az egész gazdaságra hat, de a kormánynak a kis- és közepesvállalkozásokra gyakorolt hatását tartja a legfonosabbnak.

Arra kérte Parragh Lászlót, hogy tegyen javaslatot a kormány számára, és a következő hetekben, hónapokban szorosabb legyen köztük az együttműködés annak érdekében, hogy a kkv-kat tudják segíteni. Ők azért kiemelten fontosak, mert ők adják a legtöbb magyar embernek a munkát. Orbán a rövid videóját azzal zárta, most egészségügyi döntések jönnek, aztán ismét gazdasági intézkedések következnek, amihez várja a kamara javaslatát.