Csökkenhet a miskolci színészek fizetése

Az állami támogatásoknak köszönhetően a színház képest tovább működni – tette hozzá Béres Attila, aki a művészeti tanáccsal egyetértésben a munkahelyek megőrzését nevezte a legfontosabbnak, tehát esze ágában sincs azon gondolkodni, hogy ez ne így legyen.

Azt még nem tudja, hogy csökkentett fizetések lesznek-e,

ez az elkövetkezendő napok kérdése lesz, de azt a társulatot, sok-sok dolgozót, akik a színházat az elmúlt 5-8 évben feltették a térképre, sőt, egyesek szerint a legjobbá tették, mindenek előtt meg kívánja őrizni. Az igazgató azt is elárulta, már folyamatban van az előadások streamelésének a leszervezése.