Skip to content

Orbán: jelenleg 50 százalék az esélye, hogy kitart az egészségügy

“Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Nem lehetett tovább várni a döntéseket most kellett meghozni” – mondta a miniszterelnök az M1-en.

 

Interjút adott kedd este Orbán Viktor az M1-nek. A miniszterelnök a Karmelita kolostorban beszélt arról, hogy a “drámai bejelentések” a koronavírussal kapcsolatban azért most érkeztek, mert “habozás nélkül kell meghozni a nagy döntéseket.” Orbán szerint nagyjából az történik Magyarországon, ami az Unió többi országában, Ausztriáról pedig újra laboratóriumként beszélt: szerinte most tart ott Magyarország fertőzések számában, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt.

“Folyamatosan keresni kell azt a pillanatot, amikor még az emberi életkörülmények fenntarthatók, és az egészséget is fenn tudjuk tartani.” Orbán szerint az egészséügyi személyezt száma véges, de ők is csak emberből vannak: “Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Nem lehetett tovább várni a döntéseket most kellett meghozni” – mondta.

Orbán szerint az egy ember által ellátható betegek mennyiségét lehet növelni, de egy embernek nem lehet húsz-harminc gépet figyelni. “Van egy határ, amit figyelembe kell vennünk, és az orvosok azt jelezték, lesz egy határ, ami felett ennyi beteget nem tudnak felelősségteljesen ellátni.”

“Lehet, hogy kibírnák, de ha nem, akkor nagy baj lenne. Most éppen medikusokat és orvostanhallgatók is szolgálatba állítunk, kevesebb az ember, mint amennyi a betegekhez optimálisan szükséges” – ismerte el Orbán.

A maszkviseléssel kapcsolatban azt mondta, ha az emberek 80 százaléka hord maszkot, az elegendő a vírus lelassításához és megfékezéséhez. “Ez egy darabig ment. Ha nem lettek volna fegyelmezettek az emberek, hamarabb jutottunk volna el ehhez a ponthoz” – mondta Orbán, aki megígérte, éjféltől a közterületeken is kötelező lesz maszkot hordani.

Külön kitért a héten rendezett focimeccsekre is, amik a tervekkel szemben zártkapusak lesznek: “Van az egészség meg az élet, a kettőt nem lehet összekeverni. Első az élet meg a védekezés. Mindannyian szeretünk könyvtárba, moziba vagy színházba és meccsre járni, de ez teljesen másodlagos.”

A digitális oktatás bevezetéséről is beszélt: egy hete még nagyon nem akarta bevezetni, de most a kijárási korlátozás miatt már nem látja problémának a diákok “szabadon engedését”, hiszen este 8-kor már otthon kell lenniük. “14-18 éves gyerekek már elég komoly gyerekek ahhoz, hogy lehessen velük komolyan beszélni, és most kell beszélni a fejükkel. Értem, hogy fiatalok vagyunk és erősek, és igaz, hogy aki erős és fiatal az megúszhatja egy influenzához hasonló betegség szenvedéseivel ezt a koronavírus-járványt, de a szülők és a nagyszülők nem fogják megúszni. És ha kiesik a családból, mert meghal a covid miatt, az pótolhatatlan veszteség. Ezt most el kell mondanunk a gyerekeinknek.”

A gyorstesztek bevezetéséről azt mondta, óvatosan kell bánni velük, mert óriási szakmai viták vannak arról, mennyire hatásosak. “Ma annyit tudunk tenni a bölcsődésekért és az óvónőkért, hogy ezt a bizonytalan, de mégis támpontot jelentő gyorstesztet rendelkezésükre bocsátjuk.”

Az ellenzék átfogó tesztelésére is reagált: szerinte meg kell várni a szlovák eredményeket, és azokból kell levonni a következtetést.

“Nem mindegy hogy belefáradunk, vagy belehalunk valamibe” – mondta azzal kapcsolatban, hogy az emberek kezdenek belefáradni a vírus elleni küzdelembe. “Kell az emberek belátása, de szerintem az ott van. Egy meccs is két félidőből áll, ki kell jönni a második félidőre is. Az első félidő után többet tud arról, mi vár rá a pályán a másodikban. Viszont a tudása több. Sok érv szól amellett, hogy a második hullámot könnyebben tudjuk viselni. Viszont most a vakcina belátható távolságban van. Ez egy olyan ellenség, amit meg kell ölni, ebben csak a vakcina tud segíteni” – fogalmazott a miniszterelnök.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



59 Comments

  1. Névtelen
    2020.11.10. 20:28

    Ágy van, gép van, a szakemberek száma véges”
    – Elkúrtuk…

    11
    2
    • Névtelen
      2020.11.10. 20:46

      Ha még szeptemberben lépett volna, most nem itt tartanánk. Ez már jól látható kapkodás. Jó hangosan mondhatták neki a szakértők – hogy ő is megértse – így be fog dőlni az eü. Ez hatalmas nagy bukta, elcseszték, de nagyon.

      10
      1
    • Névtelen
      2020.11.11. 11:27

      Az a lényeg, hogy nagyot szakítottak a gépek árából! Megfizette a pórnép!

  2. Névtelen
    2020.11.10. 20:28

    És ezt úgy mondja, mintha nem ő maga hagyta volna a fideszes bűntársaival együtt eddig fajulni a helyzetet.

    13
    1
    • Névtelen
      2020.11.10. 20:47

      Komolyan mondom: lógni fogsz gci

      • Névtelen
        2020.11.11. 13:19

        Ennyit tudtok! idegen erők behívása, zabrálás, elvtársi akasztgatás.

    • Névtelen
      2020.11.10. 21:20

      Előbújtál Horváth Ágica széfjéből?

      ” pécsi orvosi karra 2008-ban és 2009-ben is mintegy kétszáz norvég diák iratkozott be, ezért vetődött fel a kihelyezett képzés gondolata; ez emelné a PTE presztízsét is. Miért jó üzlet az egyetemeknek a külföldi hallgató? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

      A norvég egészségügyi intézmények magas színvonalúak, de viszonylag kevés az orvos, a szakorvos és a nővér. Elegendő képzett orvost a környező országokból sem sikerül toborozni, ezért a frissen végzett magyar orvosok egyik fő célállomása éppen Norvégia – olvasható a baranyai napilapban. „

      • Névtelen
        2020.11.11. 06:58

        A maszatolás ki lett adva parancsba kipcsi?

      • Névtelen
        2020.11.11. 10:59

        Ezzel mi a gondod? Vagy csak ennyire futja a két agysejtből?

        • Névtelen
          2020.11.11. 13:21

          Nekem semmi! „62 orvost küldött Írországba a jobbikos Lukács László György, most hiányolja őket

          2020.11.10. 20:21

          Hogy mennyire vastag az ellenzéki képviselők arcbőre, azt jól példázza az egészségügyi témákban oly lelkes Lukács László György országgyűlési képviselő szerint azért van most kevés orvos Szombathelyen, mert a szakembereket átirányították Győrbe. Mondja ezt az a Lukács, aki 2013-ban még azzal dicsekedett, hogy a cége 62 magyar orvost közvetített ki Írországba”

        • Névtelen
          2020.11.11. 13:25

          Bagoly mondja…..

  3. Névtelen
    2020.11.10. 20:39

    „Most éppen medikusokat és orvostanhallgatók is szolgálatba állítunk, kevesebb az ember, mint amennyi a betegekhez optimálisan szükséges” – ismerte el Orbán.”

    Érdekes, azt nem tette hozzá, hogy ez az ő hibája és az elmúlt 10 év felelőssége, és azt sem mondta, hogy kurvára elbaszták.

    Pedig ez történt.

    10
    1
    • Névtelen
      2020.11.10. 21:16

      Miért nem húzol ki innen a fejlett Nyugatra? Mondjuk Matteo Renzi elvtárshoz

      „Nincs szabad ágy a nápolyi kórházakban, ezért a súlyos betegeket a kórház előtt saját kocsijukban kezelik, oxigénpalackból kapnak ott levegőt – megdöbbentő felvételek

      Olaszországban, Nápolyban a koronavírusos betegeket az autójukban ápolják, mert már nincsenek szabad ágyak a kórházakban. A megdöbbentő riportot a francia hírtelevízió, a BFM TV készítette, és ők készítették a fotókat is. „

      • Névtelen
        2020.11.11. 11:03

        Ócska fideszes agitprop duma! Szánalmas vagy kiskancsó! Az, hogy bemásolod ide a központilag kiadott sz@rságot, semmivel sem lettél hitelesebb. Sőt, csak azt bizonyítja mennyire ostoba vagy.

      • Névtelen
        2020.11.11. 11:31

        Hamarosan majd ti fogtok húzni Keletre a kipcsak testvéreitekhez és együtt búslakodhattok azon, hogy hol is b@sztátok el! Ha eljuttok odáig.

        • Névtelen
          2020.11.11. 13:27

          Akkor a miskolci, fővárosi , stb, stb szerencsétlenkedésetek országos lesz? ????

    • Névtelen
      2020.11.10. 21:28

      Oszt beperelted már az SZDSZ-t?

      „Molnár Lajos 2010-ben megjelentetett egy könyvet Miért lettem antipatikus cím alatt, amelyben leírja, hogy
      A MÁSODIK GYURCSÁNY-KORMÁNY MEGALAKULÁSA UTÁN RÖGTÖN NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, HOGY NINCS PÉNZ, EZÉRT MEGSZORÍTÁSOKRÓL KELL DÖNTENI, A LEGNAGYOBB ELVONÁS PEDIG AZ EGÉSZSÉGÜGYET ÉRINTETTE.
      Molnár arról írt a könyvében, hogy
      reformokhoz nincs szükség pénzre, sőt azok megtakarításokkal fognak járni.Az újdonsült egészségügyi miniszter eskütétele utáni első személyes találkozóján
      GYURCSÁNNYAL NÉHÁNY NŐGYÓGYÁSZ LETARTÓZTATÁSA IS FELVETŐDÖTT ÖTLETKÉNT, HOGY MEGFÉLEMLÍTSÉK AZ ORVOSOKAT, ÉS LETÖRJÉK A MEGSZORÍTÁSOK MIATTI ELLENÁLLÁST.

      Nem kellene példát statuálni, követni a pozsonyi példát?
      – fordult Molnárhoz Gyurcsány. „Pár nappal korábban a magyar sajtó is közölte a hírt, hogy szülésért előre kért hálapénz átvételekor a rendőrség letartóztatott egy pozsonyi nőgyógyászt a rendelőjében. Én ezt nem tartottam szükségesnek” – írta Molnár. Magyarán:
      AZ ORVOSOK LETARTÓZTATÁSA GYURCSÁNY ÖTLETE VOLT, HOGY ÍGY FÉLEMLÍTSE MEG ŐKET. AZ IS JÓL LÁTSZIK, HOGY A MINISZTERELNÖK ÉS A MINISZTER ÚGY TÁRGYALT EGYMÁSSAL A LETARTÓZTATÁSOKRÓL, MINTHA EGY JOGÁLLAMBAN EHHEZ NEKIK KÖZÜK LENNE.
      Gyurcsány és Molnár tervei nyomán kidolgoztak egy kórházbezáratási törvényt, amelyet 2006. december 18-án a Fidesz tiltakozása ellenére megszavaztattak a parlamentben.”

      • Névtelen
        2020.11.11. 11:04

        Blablablablabla.

      • Névtelen
        2020.11.11. 11:15

        Te hülye vagy b+? Ekkora ökörséget hogyan tudtok kitalálni?
        Nálatok a hülyeség alapkövetelmény? Ajaj!

  4. Névtelen
    2020.11.10. 20:41

    Hogy rohadna ki az egész famíliád, féreg.
    Dr. Novák Hunor

    ? Bekövetkezett az, amitől a legjobban féltünk: nem veszik át a betegeket az intenzívre, hagyják meghalni

  5. Névtelen
    2020.11.10. 20:45

    Orbánt az elmúlt hetekben úgy lekötötte, hogy alkotmányosítsa a lopást, hogy nem volt ideje a járvánnyal foglalkozni. Most, hogy volt egy kis ideje egyebekre és tájékoztatták, hogy romokban az eü., befosott és pánikolva napról napra hozza egyik döntést a másik után.

    Ha hónapokkal ezelőtt legalább enyhe korlátozások lettek volna, most sem kellene ész nélkül szigorítani.

    10
    • Névtelen
      2020.11.11. 11:04

      https://444.hu/2020/11/10/aki-ezt-kormanyzasnak-nevezi-az-vagy-hulye-vagy-hazudik

  6. Névtelen
    2020.11.10. 20:48

    Ahol pedig fideszes grasszál maszk nélkül, annak a helynek elveszik a közterület jellege.

    10
  7. Névtelen
    2020.11.10. 20:51

    Ha már valószínűségszámítás.
    Én tudok egy eseményt, aminek a bekövetkezése biztos.
    Mészáros megnyeri a tendereket, amiken indul.

  8. Névtelen
    2020.11.10. 20:57

    És ha azt mondanám, hogy 50-50% hogy nyugodt öregkor a börtönben vagy erőszakos halál.?!

  9. Névtelen
    2020.11.10. 21:00

    Ezután, hogy a 10 éve miniszterelnök fideszes lemondott a betegek 50 %-áról.

    Én minden fideszesnek szeretném felajánlani, hogy holnaptól felteszem rájuk a maszkot…

    Szégyen!!

  10. Névtelen
    2020.11.10. 21:03

    Szerintem egy nagyjából tiszta pillanatában (sikeresen eltalált dózis) ráeszmélt a számsorok összefüggéseire… de aztán most mindenki ellenség lesz, mert jön az érzelmi átcsapás a pillanatnyi mikroőszinteség után…

  11. Névtelen
    2020.11.10. 21:05

    Aha, de az kibaszottul fontos volt, hogy a közpénz eltűnését a gránitszilárdságúba tegyétek, meg hogy az anya nő. Ennél nincs is fontosabb most.

    Minden egyes tette tudatos népírtás.

    Egy meccs is két félidőből áll, ki kell jönni a második félidőre is. ”

    Mondta orbán viktor Magyarország miniszterelnöke a járvány alatt elhalálozottaknak..:-(

    Még van mit rajta kezelni egy zárt intézetben..:-(

    10
    • Névtelen
      2020.11.11. 11:19

      https://444.hu/2020/11/10/aki-ezt-kormanyzasnak-nevezi-az-vagy-hulye-vagy-hazudik

  12. Névtelen
    2020.11.10. 21:06

    Egy ország várja a járványügyi szabályokat, amik alapján szerdától szerveznünk kell az életünket, de Orbánéknak fontosabb, hogy alkotmányban legalizálják a közpénzek ellopását, és egy mesekönyv miatt farigcsálják az alkotmányt. Nincs erre jobb szó: szégyen.

    10
    1
    • Sakál
      2020.11.11. 08:19

      Lehet hogy Te vártad a csodaszabályokat, de vagyunk páran, akik nem. Legyél boldog a kötelező maszkviseléseddel, a színházak és múzeumok bezárásával, lógj a főnök szavain, narancsagyúkám.

      • Névtelen
        2020.11.11. 09:29

        M , a Magyar Állam stómanja.

        Karácsony Gerinél 4 fideszközeli cég pályázik a Lánchíd kijavítására.
        Nagy gond!
        Nem tud kaszálni a külföldi multi. Most mi lesz velük?

        1
        6
        • Névtelen
          2020.11.11. 11:34

          Ne terelj, ne terelj. Mi a f@szt hablatyolsz?

          • Névtelen
            2020.11.11. 13:25

            Szövegértés ált.isk 2. osztály

            A mondat első fele

            “Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esély….”

  13. Névtelen
    2020.11.10. 22:06

    Most készül az akcióterv. Most.

    Összevissza hozzák a szabályozásokat, a férfi apa, a nő anya, mesekönyvet tiltanak be, és 50%, hogy összeomlik az egészségügy, a csecsemők pedig Soros nevére sírnak fel.

    És akkor most nekiállunk akciótervet csinálni, mert eddig ugye, minek.

  14. Névtelen
    2020.11.10. 23:16

    50% esély, hogy túlélünk vagy kampó.

    Hirtelen eszembe jutott a Fűrészből a Kirakós gyilkos nevű pofa….
    „tudod van ez a játék”

    Morbid, de ez most a valóság

  15. Névtelen
    2020.11.10. 23:30

    Lesz még itt nem éü végzett önkéntesek utáni toborzás, hogy mentsék ami menthető, de remélem elsőként fog jelentkezni a sok fidesz nyugger droid, akik elfogadták a 10kg krumplit a szavazatért cserébe!

    • Névtelen
      2020.11.11. 09:31

      2006 -tól b@ssza a csőrötöket, hogy Orbán két lépéssel előttetek jár. ???

      • Névtelen
        2020.11.11. 12:13

        Hamar magadra ismertél, krumplihuszár!??????

  16. Névtelen
    2020.11.11. 05:02

    Maradtál volna egy negyedosztályú focista. Ahhoz sem értesz, mert nem elég a Puskás-pocakot utánozni, de ott legalább nem tudsz annyi kárt tenni.

    • Névtelen
      2020.11.11. 09:34

      Bolsi irigység!
      8 évig egyben tartod politikai táborod, aztán kormányzol 3 x 2/3-addal. Ha, ezt elérted; legyőzted Epigon elvtárs.

      1
      5
      • Névtelen
        2020.11.11. 11:38

        Választási csalásokkal, visszaélve a hatalommal, személyre szabott választási törvénnyel. Ezt kifelejtetted kipcsak!

        • Névtelen
          2020.11.11. 13:18

          Fordulj a Dobrev Klára párthoz. Minden szavazóköri jegyzőkönyv fotókópia ott volt az interneten, láttam az aláírásodat is.
          A jagyzőkönyveket letöltötték, azóta is keresik a csalások nyomait.
          Minden XXI századi párt aktivista segít nekik. ?????

  17. Névtelen
    2020.11.11. 06:23

    Eljön az idő, amikor már az sem segít, hogy tilos az egészségügyben dolgozónak megosztani a véleményét. Vityerákok, minden ott kezdődött, hogy populista népszavazás a 300 Ft-ról. Érdekes, de Gyurcsány akkor sem küldte tele kopasz verőlegényekkel a választási irodát. Folytattátok azzal, amikor közmunkás lett Sándor Mária ápolónő, akinek szemetet kellett szedni egy parkban. Szép eredmény, lehet aratni a babérokat!

    • Névtelen
      2020.11.11. 09:35

      A Szemkilövető házaspárról beszélsz? ????

      • Névtelen
        2020.11.11. 10:57

        Kinek lőtte ki a szemét Gyurcsány, te ostoba?

      • Névtelen
        2020.11.11. 17:00

        A szentjeid halálos áldozatairól beszélünk itt, te mindenen vihogó szánalmas elmekárosodott bohóc!

  18. Névtelen
    2020.11.11. 08:11

    Mr. 50 százalék
    Sorost meg Brüsszelt könnyebb volt legyőzni, ugye, papa? A katasztrófa esélye sokkal nagyobb, és a felelős: Orbán Viktor.
    Ötven százalék az esélye, hogy kitart az egészségügy – mondja a miniszterelnök. Az nem rossz. A lottóötösre például egy a negyvennégymillióhoz az esély, és az csak holmi pénzről szól, nem magáról az életről, tehát az ötven százalék voltaképpen ajándék. Olyan, mint a ruletten a piros, egyszer bejön, másszor nem, de semmiképp sem esélytelen.

    Hatékony, hozzáértő kormányzás focizta el a reményt ide, a valószínűség zenitjére.

    A magyar ember úgy vonulhat be a kórházba, csak a legszükségesebb háztartási kellékeket hurcolva magával, hogy aztán akár még ki is jön onnan. Fej vagy írás, ötven százalék, továbbá valamiben úgyis meg kell halni.

    De komolyan, maguk azt hitték, örökké élnek? És a kedves mama is? Hát előbb-utóbb úgyis meghalt volna, tökmindegy igazából, nem kell ezen hőzöngeni.

    A szakértelem mindenekelőtt a tesztelés stratégiájában nyilvánult meg, és abban kitartóan megmutatkozott. Az antigén teszt például egy eszement pocsékolósdi hülyeség, amikor Budapest osztja a tanároknak, viszont a lehető legjobb döntés egy nappal később, amikor a kormány ígéri meg ugyanezt. A kontaktkutatás felesleges erőlködés. Egész ősszel olyan mediterrán lezserséggel szarta le az összes hivatal, tankerület és hatóság a sűrűsödő diagnózisokat, mintha ez nem egy járvány lenne, hanem valami genetikai elváltozás.

    6
    1
  19. Névtelen
    2020.11.11. 08:23

    Ez már nem a szokásos tolvaj tempó vagy jogi ravaszkodás. Ez szimpla gonoszság, bigott, ócska köntösben. Mert mivel foglalkozik a kormány, miközben egyre többen halnak és betegednek meg? Na mivel? Azzal, hogyan lehetne elérni, hogy kevesebb gyereket fogadjanak örökbe.

    8
    1
    • Névtelen
      2020.11.11. 09:24

      Megértelek. 30 év e szenvedsz orbánfóbiában. Nem semmi!

      • Te Utolsó Barom Cseléd!
        2020.11.11. 11:16

        Szeptember végén még kinevették a fideszes képviselők az ingyenes tesztelés ötletét
        Akkora volt a kacaj, hogy a házelnöknek kellett rendet rakni. Tizedannyian voltak akkor lélegeztetőgépen, mint most, mikor Orbán a józan észre hivatkozva mégis elrendelte a szűrést
        TI NE ÉLJÉTEK TÚL!!!!!!!!!!!!
        NE !!!!!!!!!!!!!

      • Névtelen
        2020.11.11. 11:18

        Te pedig gerinctelenségben. Melyik a jobb?

    • Névtelen
      2020.11.11. 11:16

      https://444.hu/2020/11/10/aki-ezt-kormanyzasnak-nevezi-az-vagy-hulye-vagy-hazudik

  20. Névtelen
    2020.11.11. 10:49

    „Akkor kezdtek el intézkedni, amikor elszabadult a vírus és már a fél kormány elkapta, az egészségügy, a kórházak összeomlás előtt állnak, a fertőzések és a halálozások száma naponta csúcsokat dönt. Jogállamban ezért egy kormánynak azonnal le kell mondania és távoznia kell. Diktatúrákra, mint a milyen Magyarország, ez nem vonatkozik, mert a diktátor azt csinálhat, amit akar, nem felel semmiért. Ahogy a beosztottai sem, mint például a tisztifőrorvos székét bitorló nő, Müller Cecília, akit Nyunyókának nevez a magyar közbeszéd, és nagyjából ez a név le is fedi a szakértelmét, a ténykedését és a felelősségét.”

  21. mozgalom
    2020.11.11. 10:51

    Konzultációs levelet minden covid áldozat fideszes fejfájára!

  22. Névtelen
    2020.11.11. 11:25

    Azért kíváncsi lennék azoknak a fideszeseknek a véleményére akik elvesztették hozzátartozójukat a kései és kapkodó intézkedések miatt, melyet a kormánynak, konkrétabban Kolbász Viktornak köszönhetnek!
    Lekerült-e vajon a fényképe a házi oltárról?

  23. Névtelen
    2020.11.11. 12:19

    A szentjeid halálos áldozatairól beszélünk itt, te mindenen vihogó szánalmas elmekárosodott bohóc!

  24. Névtelen
    2020.11.11. 13:23

    én már a fidesz előtt köptem az elvtársaidra.

  25. repülő
    2020.11.12. 21:51

    Pozsony közelében élő barátommal beszéltem ma telefonon.
    Kiderült, hogy a teljes lakossági koronavírus teszteléshez használt tesztek csak + 15 C-fok feletti hőmérsékleten használhatók.
    Szlovákiában főleg a szabadban, 8-10 C-fok körüli hőmérsékleten teszteltek, így teljesen használhatatlanok az eredmények.
    Nagy nyomás alatt a szlovák kormány, mivel nő a fertőzöttek száma, és a fentiek is az okozói.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük