Az ebola ellen fejlesztettéki ki. Miskolc is kap Remdesivirt.

A magyar állam újabb ötezer adag Remdesivir nevű infúziós készítmény gyártását rendelte meg a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalattól. Ezzel a gyógyszerrel kezelhetők a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek. A készítményt az ebola kezelésére fejlesztették ki, de abban nem bizonyult megfelelően hatékonynak. Most úgy fest, a koronavírus ellen igencsak eredményes.

 

Országszerte összesen hét intézményben kezdték el a betegek kezelését a Remdesivirrel © MTI

 

 

AZ ELMÚLT IDŐSZAK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ALAPJÁN AZ DERÜLT KI, HOGY A REMDESIVIR HATÉKONY LEHET A COVID-19 KEZELÉSÉRE KÖZÉPSÚLYOS ÉS SÚLYOS ÁLLAPOTÚ BETEGEKNÉL– magyarázta a Borsnak Beke Zsuzsa, a Rich­-ter Gedeon kommunikációs igazgatója. – Magyarországon egyelőre zajlanak a klinikai vizsgálatok, melyek alapján úgy tűnik, hogy akár 25-50 százalékkal is tudja csökkenteni a halálozást attól függően, hogy milyen stádiumban kezdik el a beteg kezelését. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mi, magyarok tudjuk biztosítani az ellátást ebből a készítményből. Azt hiszem, ebben a nehéz helyzetben kardinális kérdés, hogy az ország nem függ másoktól – mutatott rá Beke Zsuzsa, aki hozzátette: folytatják a kutatásfejlesztést a készítménnyel kapcsolatban, ami továbbra is élvezi a kormányzat támogatását.