És mi lett az elefántokkal?
Ez az, amit vélhetően nagyon kevesen tudnak. Egy biztos: két elefánt, Mambo és Betty ismeretlen okból elpusztult. A Caselly család tulajdonában lévő elefántokat vélhetően augusztus 16-án este, a park bezárása után, vagy másnap kora reggel Töltéstavára vittek, ahol Casellyék birtoka épül. Meg nem erősített információk szerint azért, mert a német RTL Klub ott forgatott a Németországban egyre népszerűbb ifj. René Casellyvel, de
a hivatalos kommunikáció szerint az állatokat azért vitték el, hogy ismerkedjenek jövőbeli lakhelyükkel.
Augusztus 17-én a park zárva tartott, 18-án pedig a tervek szerint az elefántok újra munkába álltak volna. Ám valami történt. Hogy mi, azt nem lehet pontosan tudni, csak anyi biztos, hogy dr. Sós Endre állatorvos, a Budapesti Állat- és Növénykert vezető állatorvosa vizsgálta meg Bettyt és Mambót, illetve Tongát, amelyik még életben volt.
A lapunk birtokába jutott igazolás: egy dátum nélkül kiállított, dr. Sós Endre által szignózott papír szerint az állatok hirtelen, előzetes tüntetek nélkül pusztultak el, azokat kegyeleti okokból nem boncolták fel.
Kérdés, hogyan kezelte a harmadik elefántot, ha nem volt arról információja, mi a baja?
Erről szerettük volna megtudni a véleményét, ám arra hivatkozva, hogy az ügyben eljárás van folyamatban, nem kívánt nyilatkozni. A sajtóban megjelent információk szerint az elefántok egyszerűen megfulladtak hazaszállítás közben, ám ezt René Caselly, az állatok tulajdonosa határozottan cáfolta a Borsnak, mondván, a járműveik mind megfelelnek az előírt szigorú szabályoknak, és soha nem történt semmilyen baleset útközben.
A két elefántot ismeretlen helyen, de feltételezhetően Szadán elásták, míg a harmadik felgyógyult az ismeretlen megbetegedésből.
Pletykák szerint az is felmerült, hogy az elefántok agyarát eltávolították, de ez nem derülhet ki, ha nem exhumálják a tetemeket.https://atlatszo.hu/2020/11/10/titokban-foldeltek-el-a-gyanus-korulmenyek-kozott-kimult-ormanyosokat-a-soher-cirkuszosok-szadan/