„Ön megőrült” – mondta Jakab Péter Orbán Viktornak a Parlamentben

Tudjuk!
„De egy pálinkától felhígult agyú felcsúti bunkóból bárki kinézi, hogy lekeverjen néhány pofont az asszonynak…
Nem biztos, hogy veri Orbán a feleségét, de szerintem néhány pofonon már túl van az asszony. De ha valaki már látta fényképeken azt a szerencsétlen nőt, akkor látta a boldogtalanságot, a depressziót, a kilátástalanságot, a szomorúságot. Egy családon látszik, ha kiegyensúlyozott és boldog. Ilyen képet még nem láttunk az Orbán családról, ahol láthatóan a férj és apa egy erőszakos bunkó, aki zabál, mint egy disznó, és iszik, mint a kefekötő, akinek a családján látszik, hogy köze nincs hozzájuk, és egy szenvedő feleség tengődik mellette.”/ámerikás Népszava 2013/05/

Mensáros már régtől ismeri Petikét

Mensáros László naplójának 1982-es bejegyzéséből:

„A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan.

Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekező állásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával „kivenni a fegyvert a kezéből”, amivel neki örökké védekezni kell az „okos” világ ellen, és mindezekért végül elárul.

Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nemcsak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja épp úgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb).

Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!”

(Ezt a nagy színész a proletárdiktatúra idején írta le. Nem gyűlöletből, hanem szeretetből. Mert szánta és szerette a szellem, a lélek nyomorult kis gyilkosait.
Valakin át hozzám jutott az írás, de nem tudom, ki az.)”