Varga megkérdezte, hogy miért szivatják Miskolcot, Orbán meg még nem is hallott a Lufthansa kudarcról

Varga László (MSZP) azt kérdezte a kormányfőtől, miért vesznek el újabb forrásokat az önkormányzatoktól. Rámutatott: mindenütt a védekezés frontvonalába – így többi között az önkormányzatokhoz – csoportosítanak át forrásokat, eközben Magyarországon az elmúlt hónapokban elvették a gépjárműadó helyben maradó részét, ami 34 milliárdot, Miskolc esetében közel 450 millió forintot jelentett. Szintén elvonták a helyi közösségi közlekedés állami támogatását, ez Miskolc esetében majdnem 500 milliós kiesést okoz.

Összesítése szerint a járvány kezelése miatti bevételkiesés és a kormány elvonásai Miskolcot 2 milliárd forinttal érintik. A vízszolgáltatásban tevékenykedő cégeket sújtó közműadó átrendezését is szóvá tette, ami Miskolc esetében 300 milliós terhet jelentene. Azt javasolta, hogy vonja vissza a kormány ezt a kezdeményezést, és álljanak el a helyi iparűzési adóbevétel további csökkentését célzó indítványuktól is.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: azt a vitát nem most kell megvívniuk, ami pártjaik gazdaságfilozófiai nézeteinek különbözőségébe van kódolva. „Mi az adócsökkentés pártja vagyunk, szerintünk az a jó, hogy ha minél több adót csökkentünk, az MSZP az adóemelés pártja, azt gondolják, az a jó, ha minél több pénzt lehet újraosztani, az önök felfogása szerint igazságosan” – fogalmazott. Kiemelte: ahhoz, hogy munka legyen, minél több jövedelmet kell az embereknél, és a vállalkozóknál hagyni.

A konkrét felvetésekre azt mondta, nincs tudomása arról, hogy Miskolcon bármilyen beruházást veszély fenyegetne, és az elmúlt tíz évben a város rengeteget fejlődött.